Table Of ContentVARGA CSABA
ÚTKERESÉS
VARGA CSABA
ÚTKERESÉS
JOGFILOZÓFIÁK
Szerkeszti
DR. VARGA CSABA
VARGA CSABA
ÚTKERESÉS
KÍSÉRLETEK - KÉZIRATBAN
SZENT ISTVÁN TÁRSULAT
az Apostoli Szentszék Könyvkiadója
Budapest 2001
Készült az OTKA T 032156. számú programjának keretében
és pénzügyi támogatásának köszönhetően
© Varga Csaba
ISBN 963 361 232 2
ISSN 0865-0349
Szent István Társulat
1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.
Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök
Felelős vezető: Farkas Olivér igazgató
TARTALOM
ELŐSZÓ 1
A MAGATARTÁSI SZABÁLY ÉS AZ OBJEKTÍV IGAZSÁG KÉRDÉSE
[1964] 4
A JOG MEGHATÁROZÁSÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSE AZ AUSZTRÁL
JOGELMÉLET TÜKRÉBEN [ 1964] 19
A JOG MEGHATÁROZÁSÁNAK NÉHÁNY PROBLÉMÁJA A SZOCIA-
LISTA JOGELMÉLETBEN [1966] 49
[VITA] 59
„JOGFORRÁS ÉS JOGALKOTÁS"
(PESCHKA VILMOS DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA A MAGYAR
TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁN) [1968] 65
A JOGI FOGALOMKÉPZÉS POZITIVISZTIKUS ÉS SZOCIOLOGISZTIKUS
ASPEKTUSÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSE [1968] 73
[VITA] 86
A JOGI OKFEJTÉS TÁRSADALMI ALAPJAI [1971 ] 89
A JOG ALAPVETŐ KETTŐSSÉGÉRŐL [1972?] 94
ÖSSZEHASONLÍTÓ MÓDSZER ÉS JOGELMÉLET [1973?] 97
A RENDSZEREK LOGIKÁJÁHOZ
(A HÓSZAKADDS MÁSODIK, PARADOX JELENTÉSRÉTEGE) [1974] 102
A JOG [1983?] 104
POLITIKUM ÉS JOC, ÜTKÖZÉSE?
(A TÖRVÉNY ELŐKÉSZÍTÉS KÉRDŐJELEI [1984] 110
v
A MODERN FORMÁLIS JOG — ÖNNÖN CSAPDÁJÁBAN [1985] 118
FOGALOMALKOTÁS ÉS REFLEXIVITÁS [1985?] 124
A JOG ÉS TÖRTÉNELMI ALTERNATÍVÁI [1996?] 127
A THEORY OF THE JUDICIAL PROCESS [1987] 132
AZ ELLENTMONDÁS TERMÉSZETE [1989] 138
MARXIZMUS ÉS HITELES TUDÁS [1989] 140
A HAGYOMÁNY TALAJÁRÓL [1991] 144
BÍRÁLATI VÉLEMÉNY SOLT KORNÉL A JOG, A VALÓSÁG ÉS A NYELV
(1992) CÍMŰ DOLGOZATÁRÓL [1994] 149
TÁRGYMUTATÓ 158
JOGFORRÁSMUTATÓ 164
NÉVMUTATÓ 165
vi
ELŐSZÓ
Három és fél évtizedet foglal keretbe a jelen válogatás, ám nyilván-
valóan első része az érdekesebb, már pusztán kordokumentum-
ként is: mi volt az, amit már megengedhetetlennek, mert bizonyos
hallgatólagos megállapodásokon túllépőnek, alaphiteket súrolónak
vélt a hatalom? Pályakezdés írásai ezek, már csak generációs okból
is kérdésfeltevésükben nyitottabbak, megoldási javaslataikban me-
részebbek — amint ez a fiatalság kérlelhetetlenségéhez illik. Látni-
való, s talán magukból a szövegekből is kiderül, hogy aligha jut-
hatott érintkezésbe bármelyik is közülük közvetlenül a proletár-
diktatúra állami vagy párthatalmával. Ám az Egy mondat a zsarnok-
ságról nemcsak a rettegés megaláztatása felidézésében páratlan köl-
temény, de látlelete leírásában is. A költő ILLYÉS GYULA félelmete-
sen pontos: „mindenki egy szem a láncban" — s így szülővárosom-
nak (előzményeire visszatekintve: ősi) egyetemén csakúgy, mint az
akkoriban hatalomvédte bensőséget megteremtő nagyformátumú
igazgatóval élen az ország szakmai központjává növekvő akadé-
miai állam- és jogtudományi intézetben — vagy bárhol másutt —
az éppen adódó főnöktől vagy tudományos elöljárótól néhány köz-
vetítő láncszem közbenjöttével tényleg bárki magára hívhatta a
hatalom figyelmét, amiből pedig jó semmiképpen sem származ-
hatott. Különösen akkor nem, ha valaki üldözötté tett családból
származott, s szülővárosától, egyetemétől messze távozását poli-
tikai rendőrségi figyelem övezte — sőt, a mából megértve talán
ösztönözte is.
A szakmai tisztességre törekvés azonban minden korban, bár-
miféle körülmények között is értékteremtőnek bizonyul. Nos, az
egyes írásokban megbúvó kérdésfeltevéssel s problémákat végig-
kísérő érveléssel e hasábokon szembesülni nem feltétlenül pusztán
azért lehet ma érdekes, mert (filozófiai igénnyel művelt elméleti
2 ELŐSZÓ
diszciplínáról lévén szó) aktualitását esetenként mára sem kellett
elvesztenie — miközben megfogalmazása az akkori szellemi kör-
nyezetből kirívó, sőt egyenesen ideológiai elhajlásra gyanút szol-
gáltató volt —> hanem azért is, mert esettanulmányként világosan
mutatja, hogy olykor-olykor bizony a publikációs tiltás mint gya-
korlati következménylevonás jól megférhetett a korrekt megvita-
tásra hajlandó nyitottsággal, amit (ha ellentmondásosan, gyakran
kompromisszumok ellenére is) inkább jellemzett a megértésre kitá-
rulkozás, semmint egy minden párbeszédet eleve blokkoló elő-
ítéletes önbezártság és pusztán hatalmi elfojtás. Talán a jogász-
szövetségi vitaanyagból ütközik ki leginkább, hogy a hatalom el-
kötelezettje bosszantónak érezhette az immár ifjoncoktól érkező s
ennyiben tiszteletlen provokálást, mégis voltak viták, voltak való-
ságos szembesülések, és minél kiterjedtebb s megalapozottabb el-
méleti életmű birtokában és bizonyító anyagával érvelhetett valaki,
annál igazibb esélye lehetett (és volt is valóban e körben) arra,
hogy valamelyest mégis formálja a hatalom elkötelezettjének gon-
dolkodásmódját, s ezáltal a szakmai és az ideológiai közgondol-
kodás hallgatólagos falait — ha akár csekély mértékben is, de vala-
melyest — tovább tágítsa.
A „létező szocializmus" utálatos közhelyeként égett bele egy
egész nemzet tudatába, hogy „a szó — fegyver". Mégis, para-
doxikus módon volt ebben valamiféle igazság, s ez még a kötet
írásaiban is tetten érhető. Mindenekelőtt egyfajta komolyság, ki-
tüntetett figyelem, egyenesen közérdeklődés övezte az elméleti
munkát. Talán olyan szerepet töltött be egy ideologikus alapokra
bízott modern zsarnoki rendben, mint a nép egyszerű fiának a
levegővel tovaszálló éneke a régi Kínában vagy mindennapi köz-
emberek mormogása Japánban. Hiszen önmagában talán érdek-
telen, tucatszerű, úgyszólván vegetatív életmegnyilatkozás — ám
mégis érdemes ügyelni rá, akár álruhás mandarinként vagy sőgun-
ként is, mert jelzésszerű: ha egyszer változik, úgy valami tényleg
változni fog, s az esetleges holnapi vihart sem jelzi előre más, mint
csupán a szél furcsa suhogása ma, amit megérthet, akinek van füle
hozzá. Tétje volt hát a teoretizálásnak, ugyanakkor ünnepiessége is
— amitől bizonyosan távol állott mindenféle léhaság, frivolság, a
m e g t e h e t em puszta önmegerősítésében rejlő önkény. Makro-
szinten — ismételnünk sem kell — pusztító önkényuralom volt a
kommunizmus. Tudjuk róla, hogy a transzcendenciától vagy ha-
