Table Of ContentNicolae Steinhardt:
Napló a boldogságról
Fordította: Dankuly Csaba, Dankuly Levente
Koinónia, Kolozsvár, 2007
ISBN: 978-973-7605-56-6
HÁROM MEGOLDÁS
Politikai testamentum
Ahhoz, hogy kijussunk egy zárt univerzumból – s nem feltétlenül
szükséges, hogy ez egy láger, egy zárka vagy a bebörtönzés
valamilyen más formája legyen, az elmélet a totalitarizmus
bármilyen típusú termékére alkalmazható –, létezik a hit (misztikus)
megoldása. Erről az alábbiakban nem lesz szó, mivel ez kivételes
kegyelemből fakad.
A három megoldás, melyekről beszélni fogunk, szigorúan
evilágiak, gyakorlati jellegűek, s bárki számára hozzáférhetők.
Első megoldás: a Szolzsenyiciné
Az Első első körben című könyvében Alekszandr Iszajevics
Szolzsenyicin röviden megemlíti, majd visszatér rá a Gulag
szigetcsoport első kötetében.
Ez a megoldás abban áll, hogy bárki, aki átlépi a Szekuritáté vagy
egy hasonló vizsgálati szerv küszöbét, határozottan azt mondja
magának: itt most tényleg ebben a pillanatban én meghalok. Meg
van neki engedve, hogy önmagát vigasztalva így beszéljen: minő
milyen kár, hogy ilyen fiatalon...szomorúság, hogy búcsút kell
vennem a fiatalságomtól, hogy le kell mondanom , avagy: jaj
nekem, öreg napjaimnak..., szegény feleségem, gyermekeim..., öreg
éveimről, a feleségemről, a gyerekeimről, kár értem, a
tehetségemért, a javaimért, az erőmért, a szeretőmért, oda a
boroknak, amiket már nem kóstolhatok meg, a könyveknek, amiket
már nem olvashatok el, a sétáknak, amiket amikre már nem tehetek
megkerül sor, a zenének, amit már soha többé nem hallgathatok stb.,
stb., stb. De egyvalami Egyvalami azonban biztos és
megmásíthatatlan: mostantól fogva halott vagyok.
Ha az ember így gondolkozik, vagyis és nem inog meg,
megmenekült. Semmivel sem tudnak már ártani neki. Nincs semmi,
amivel sakkban tarthatnák, megfenyegethetnék, zsarolhatnák,
ámíthatnák vagy becsaphatnák. Attól fogva, hogy halottnak tekinti
magát, már semmivel sem tudnak ráijeszteni, semmivel sem lehet őt
lépre csalni, csábítanikecsegtetni, felheccelni. Nem tudják átverni.
Mivel már nem remél semmit, mivel hátat fordított a világnak, nincs
már ami után vágyódjon, nincs amit megtartson vagy
visszaszerezzen, nincs semmi, amiért eladhatná a lelkét, a
nyugalmát, a becsületét. Nincs az a pénznem, amivel árulásra
bírhatnák.
Ehhez persze az kell, hogy az elhatározás szilárd és végleges
legyen. Halottnak nyilvánítod magad, megadod magad a halálnak,
felhagysz minden reménnyelégetsz magad mögött minden hidat.
Bánkódhatsz, mint d'Houdetot asszony, sajnálhatod magad, viszont
ez az erkölcsi és megelőlegezett öngyilkosság nem téveszt célt.
Annak kockázata, hogy beadod a derekad, hogy besúgod a társaid,
vagy hogy bevallod a „bűnödet”, teljesen kizárt.
Második megoldás: az Alekszandr Zinovjevé
Az, amire a Kietlen Tátongó magasságok egyik szereplője talált rá.
A hős egy fiatalember, akit a szerző a beszédes Zendülő [Bajkeverő]
beszédes néven mutat be. A megoldás a rendszerbe való teljes be
nem illeszkedésben áll.[A megoldás abban áll, hogy egyáltalán nem
illeszkedik be a rendszerbe.] BajkeverőZendülő nem rendelkezik
állandó lakhellyel, nincsenek rendben az iratai, és nem foglal el
semmilyen állástnincs munkahelye; egy csavargó, egy élősködő, egy
ágrólszakadt, egy tekergő. Máról holnapra él, abból, amit kap, ami
lecsöppen, azt sem tudni miből. Rongyokban jár. Csak hébe-hóba
dolgozik, amikor s ha alkalma nyílik rá. Szinte minden idejét
börtönökben és munkatáborokban tölti, ott alszik, ahol éppen éri.
Csatangol. Semmiért a világon nem lép be a rendszerbe, még a
legjelentéktelenebb, leghitványabb, legelkötelezetlenebb munkát
sem vállalja. Még csak kondásnak sem megy el, mint Arthur
Schnitzler novellájánal novellájának hőse, aki a felelősségtől való
félelmétől hajtva rémétől üldözve disznópásztorként végzi. NEM,
Bajkeverő Zendülő (egzisztencialista stílusban) egyszer s
mindenkorra úgy döntött, hogy kivert kutyaként, rühes dögként,
kéregető buddhista szerzetesként, félkegyelműként és bolondként éli
az életét, a szabadságért és a szabadságban.
Az ilyen ember, aki a társadalom peremén él, szintén
kikezdhetetlen: rá sem gyakorolhatnak nyomást semmilyen
irányból, nincs mit elvegyenek tőle, nincs mit adjanak neki.
Bármikor bezárhatják, meghurcolhatják, lenézhetik, kigúnyolhatják
– de mindannyiszor kicsúszik a kezükből. Egyszer s mindenkorra
úgy döntött, hogy életét egy állandó éjjeli menedékhely [példájára
rendezi be]mintája és példája szerint éli. A szegénységből, a
bizalmatlanságból, a komolytalanságból csinált magának hitvallást;
olyan, mint egy vadállat, egy űzött lepusztult vad, egy úton álló
zsivány. Ő Stendhal Ferrante PallajaPallája, Matei Calinescu
Călinescu Zacharias Lichtere. Egy világi szent õrült, egy
fáradhatatlan vándor (milyen nevet is visel Wotan, amikor a földre
jönszáll? Der Wanderer), kóbor bolygó zsidó.
És nem tesz lakatot a szájára, be nem áll a csőre, a legveszélyesebb
történeteket ereszti meg, gőze sincs róla, mi anem ismer tiszteletet,
mindent fölényesen lekezel, ami a szívén, az a száján, s olyan
igazságoknak ad hangot, melyeket mások még súgva sem mernének
kimondani. A Ő a gyerek, Andersen meztelen császárról királyról
szóló meséjéből. Ő Lear király bóhocabohóca. La Fontaine – szintén
merész – tanmeséjének farkasa: fogalma nincs róla, mi az a póráz.
Szabad, szabad, szabad!
Harmadik megoldás: a Winston Churchillé és Vladimir
Vlagyimir Bukovszkijé
A következőkben foglalható össze: a zsarnokság, az elnyomás, a
nyomor, a szerencsétlenségek, csapások, üldöztetések, veszélyek
közepette nemhogy nem adod meg magad, hanem épp ellenkezőleg,
őrült vágyat merítesz belőlük az élethez és a harchoz. .
1939 márciusában Churchill ezt mondta Martha Bibescunak:
„Háború lesz. Kő kövön nem marad a brit birodalomból.
Mindannyiunkra a halál leselkedik. Én meg valósággal azt úgy
érzem, hogy húsz évet fiatalodom.”
Minél rosszabbul megy dolgodsorod, minél nagyobbak a
nehézségek, minél több csapás ér, minél inkább sarokba vagy
szorítva és ki vagy téve a támadásoknak, minél kevesebb lehetséges
és ésszerű kilátásod van a reményre, minél sűrűbb körülötted a
homály és a köd, minél inkább elborít és elnyeléssel fenyeget a
sötétség, minél közvetlenebbül leselkedik rád a veszély, te annál
nagyobb kedvet kapsz a harcranagyobb a harci kedved, és (egyre
inkább) valami megmagyarázhatatlan, növekvő jókedv kerít a
hatalmába.
Minden oldalról eErődet végtelenül meghaladó támadások érnek
minden oldalról? Küzdesz. Legyűrnek? Szembeszállsz velük. El
vagy veszve? Támadsz. (Így beszélt Chuchill 1940-ben). Nevetsz,
fened a fogad és a késed, megfiatalodsz. Remegsz a boldogságtól, a
vad örömtőlkimondhatatlan boldogságtól, hogy te is
odaüssodaüthetsz, még ha ellenfeled végtelenül erősebb is. Nemcsak
hogy nem adod fel a reményt, nemcsak hogy nem ismered el a
vereséget, de teljes mélységében megízleled az ellenállás, a
szembeszegülés örömét, s tébolyultelsöprő, dévaj lelkesedés jár át.
Ez a megoldás nyilván kivételes jellemerőt, az élet katonás
életfelfogását, tántoríthatatlan fizikai és a test részéről elképesztő
erkölcsi eltökéltséget, acélosan edzett akaratot és törhetetlen
szellemi épséget követelfeltételez. Meg vValószínűleg
sportszellemet is: hogy magában a harcban, az összecsapásban
nagyobb örömöd leld, mint a győzelemben.
Ez a megoldás is üdvös és tökéletes, ugyanis egy paradoxonon
alapul: minél több ütést kapsz, minél több rosszat tesznek neked,
minél igazságtalanabb szenvedéseket okoznak, minél jobban
sarokba vagy szorítva, minél kiúttalanabb helyzetekbe hoznak, te
annál jobban élvezed, annál inkább erőre kapsz, annál inkább
megfiatalodsz!
Churchill megoldásával azonos a Bukovszkijé is. Bukovszkij
meséli, hogy amikor először idézték be a KGB székhelyére, egész
éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Hát persze, mondja majdhatja
emlékiratainak olvasója, mi sem természetesebb; : nyilván a
bizonytalanság, a félelem, az izgalom miatt. Csakhogy Bukovszkij
így folytatja: nem bírtam elaludni a türelmetlenségtől. Alig vártam
már, hogy kivirradjonmegvirradjon, hogy ott álljak előttük és a
szemükbe mondjam mindazt, amit gondolok róluk – hogy nekik
menjek, mint egy tank. Nagyobb boldogságot elképzelni sem
tudtam.
Íme, miért nem tudott aludni: nem a félelem, az aggodalom, az
izgalom miatt. Hanem a türelmetlenségtől, hogy a képükbe vágja az
igazságot és nekik menjen, mint egy tank!
Nagyszerűbb szavakat nem hiszem, hogy valaha is kimondtak vagy
leírtak volna. S kérdem én – nem állítom, hogy úgy van, ahogy én
mondom, nem, a legkevésbé sem, csak kérdem, mert nem tudom
nem kérdezmegállni –, vajon ez a világegyetem, összes
naprendszerével, melyek mindegyike több ezer vagy millió
naprendszert foglal magába, milliárdnyi nappal s legalább
ugyanannyi bolygóval e napok körül, vajon mindezek a fényévben,
mérföldek kvadrilliókban kvadrillióiban mért terek, távolságok és
szférák, az anyagnak, csillagoknak, üstökösöknek, holdaknak,
pulzároknak, kvazaroknakkvazároknak, fekete lyukaknak, kozmikus
pornak, meteoroknak, meg tudom is én még miknek e nyüzsgő
sokasága, az összes korszak, eón, az összes időszámítás és tér-idő
folytonosság, az összes newtoni és relativista asztrofizika nem
kizárólag azért született-e meg és létezik, hogy Bukovszkijnak e
szavait ki lehessen mondani.
Következtetés
Mindhárom megoldás megbízható biztos és tévedhetetlen.
Ezeken kívül más megoldást nem ismerek ahhozarra, hogy
kijussunk egy határhelyzetből, egy zárt univerzumból, egy kafkai
per szövevényéből, egy dominó-típusú játékból, labirintusból vagy
vallató irodszobából, a félelemből és a pánikból, bármilyen
egérfogóból vagy rémálomból. Csak ezt a hármat. Viszont ezek
közül bármelyik jó, elégséges és célravezető.
Ne feledjétek: Szolzsenyicin, Zinovjev, Churchill és Bukovszkij.
Az elfogadott, önként vállalt, megelőlegezett, magunk ellen kihívott
halál; nemtörődömség és szemtelenség; eszelős vidámsággal társuló
merészség. Szabadon választhattok. Illik azonban észrevennetek,
hogy – világilag, emberileg szólva szempontból – más módot arra,
hogy szembeszálljatok az ostromgyűrűvel, mely nagyrészt bűvös
kör is (lásd Camus Ostromállapotát: a diktatúra alapja egy
fantazmagória: a félelem), aligha találtok majd.
Talán ellenkezni fogtok, azt mondván, hogy ezek a megoldások
egy olyan életformát feltételeznek, amely egyenértékű a halállal,
vagy még annál is rosszabb, avagy amely bármelyik minden
pillanatban magában foglalja a fizikai megsemmisülést
kockázatáatja. Így is van. Csodálkoztok? Igen, mert nem olvastátok
Igor Szafarevicset, mert még nem jöttetek rá, hogy a totalitarizmus
nem annyira egy gazdasági, biológiai vagy társadalmi elmélet
megvalósulása, mint inkább a halál iránti vonzódás egyik
megnyilvánulási formája. Azok titka pedig, akik képtelenek
beilleszkedni a totalitarista rendszerbe, pofonegyszerű: ők az életet
szeretik, nem a halált.
