Table Of ContentSZABÓ LÁSZLÓ
MIT NEM ÉRTÜNK?
A MAI MAGYAR TÁRSADALOM KÉPE
ÉS A KORMÁNYPROGRAM
SZOLNOK, 2010. KARÁCSONYA
1
2
MIT NEM ÉRTÜNK?
Már nyolc hónapja annak, hogy a Magyar
Köztársaságnak új kormánya van. Olyan,
mely vértelen forradalommal,
demokratikus választás útján jutott
hatalomra, világosan megfogalmazott
programmal a magyar nemzetet képviselő
választó polgárok többségének
akaratából. A kormány a nemzet jelentős
többségétől felhatalmazást kapott arra, hogy
programját a köz, a nemzet, az ország
érdekében mielőbb végrehajtsa. Mind a
választási program, mind a megalakult
kormány világosan megfogalmazta, hogy
az ország, a nemzet, a köz érdekében
3
számít az állampolgárok munkájára,
erkölcsi támogatására.
Valós eredmény ugyanis csak egyetértéssel
és tényleges munkával érhető el. Az ország
jövőjéért a kormány és az állampolgárok
közösen felelősek. Mindig így volt ez,
legalábbis így kellett volna lennie! A
közös felelősség, a közös feladatvállalás
szándéka a választás pillanatában
megvolt, sőt meg is maradt, miként ezt az
önkormányzati választások jó fél év
múlva bizonyították.
A fanyalgók viszonylag kis hada
részben a közömbösökből, részben az
ellenzékből kerül ki. Nem lehet azonban
számuk, arányuk miatt lebecsülni őket,
mert bel- és külföldön számottevő
beépített, eszközökben nem válogató
embereik tudják, hogy az általuk
elbutított, erkölcsi tartásában
meggyengített tömeggel miként lehet
bánni, s ha nem is tartósan, de ideig-óráig,
egy-egy akció erejéig oldalukra állítani.
4
Választások utáni beszédében ORBÁN
VIKTOR nemzeti összefogást hirdetett. A
határon túli magyarságot a nemzet
részének tekintve nemzetünk érdekében,
együttműködésre, közös cselekvésre,
valós munkára szólított fel mindenkit. A
választáson vesztes ellenzéket is a nemzeti
program mellé kívánta állítani a nemzet
természetes részeként. A csendes
forradalom lényegét a széleskörű nemzeti
összefogásban látja. Ha ez létrejönne, akkor
értelmét veszítené minden olyan fogalom,
besorolás, amely a régi társadalmi
berendezkedéshez köthető, annak viszonyaira
utal, arra hivatkozik, annak logikája szerint
érvel.
Avagy beszélhetünk-e ma egyáltalán
munkásosztályról, parasztságról, illetve
annak rétegeiről (kisparaszt,
középparaszt, kisgazda), középosztályról,
értelmiségről, uralkodó osztályról? Valós
dolgot említenek-e azok, akik jobboldalt,
baloldalt, efféle értékeket emlegetnek,
ezek nevében lépnek színre?
5
Meggyőződésünk, hogy nem.
Ezek nem létező múltbeli fogalmak.
Mi azonban jogos örökösei vagyunk azoknak
az anyagi, szellemi és lelki kincseknek és
terheknek, melyek abból a világból
származnak, amelyben az említett fogalmak
még valósak, elevenek és működőképesek
voltak. A múlt viszonyainak feltárása,
megismerése, pontos számbavétele segít
bennünket abban, hogy örökségünket átlássuk,
valós értékén mérjük, teljes birtokba vételét,
felhasználását, gyarapítását nagyobb
hozzáértéssel kezelhessük, ránk szakadt terheit
könnyítsük, vállalt kötelezettségeinket
becsülettel teljesítsük, s minden értéket és
tapasztalatot hasznosítsunk jövőnk
megalapozása érdekében.
Szóljunk most néhány szót erről!
A közvetlenül ránk maradt örökség első
tekintetre elszomorítónak tűnik. Az
ország gazdasága romokban hever.
Korábban agrár országnak mondtuk
magunkat. A lakosság túlnyomó része ma
is vidéken, falvakban vagy várossá
6
kinevezett, a nyugati értelemben vett falu
szintjét el nem érő településeken lakik, és
korántsem mezőgazdaságból él. Hogy
miből, az alig tudható. A falvak épített
értékei igen viszonylagosak.
Lakóházainak többsége valós érték, a
negyven évvel ezelőtti színvonalat
jócskán hajazzák. Ám a porta
melléképületei — amiknek korábban
komoly értékük volt — zömében semmit
érők, mert funkciótlanok, hiszen a ház
gazdája nem tart állatot, sokszor még
baromfit sem, nem gazdálkodik, nem
kertészkedik, néha még saját fogyasztásra
sem.
Melyik ország bírta volna ki, hogy
először nagy és jól működő uradalmainak
kialakult piacát, munkaerő utánpótlását
szolgáltató hátországát nagyobbrészt
szétszaggassák (Trianon), aztán e
gazdaságok gép- és igaerejét, később
magát a gazdaságot megsemmisítsék,
szétdarabolják (háború, földosztás). Majd
az életre kapó, többnyire kézi- és családi
7
munkaerőre épülő paraszti gazdaságait
megnyomorítsák, emberi közösségeit
futásra késztessék, végül felszámolják,
tűzre vetve, pusztulásra ítélve
szerszámait, elvéve igaerejét,
állatállományát (beszolgáltatás). Hiszen
kényszerített emberekkel működő, bár
gyakran pazarló, több falu gazdaságát is
összefogó mamut gazdaságokat
létesítettek, amelyek kölcsönökkel,
segélyekkel is támogatva mégis működtek
és az igénytelenebb keleti országokban
piacot is találtak. Mindez a
szocializmussal együtt összeomlott, maga
alá temetve, rommá téve a kollektív
gazdaságokat, amelynek felszerelése,
építményei szabadrablás áldozataivá
lettek, objektumai kísértetházzá váltak.
Ami a kasszában maradt, magánzsebbe
vándorolt, a föld egy része élelmes
egykori vezetők tulajdonába ment, és kis
híja, hogy idegen kézre nem került.
De vele pusztult, vált csaknem emlékké
a mezei gazdasághoz fűződő, azt éltető
8
évszázados paraszti tudás, amely a háztáji
gazdaságok révén még tovább élt, sőt
beépített új technikákat, technológiákat,
tartás- és művelési módokat, tápokat,
kemikáliákat a kisüzemi gyakorlatba (pl.
benzin- és villanymotorok, tápok,
vegyszerek, fóliázás, állategészségügy,
nemesített vetőmagok).
Nem ez a legsúlyosabb veszteség,
hanem annak a paraszti munkaerkölcsnek
szinte teljes eltűnése a legfiatalabb
generáció életfelfogásából, amely a
paraszti létet, a vele járó mindenkor
súlyos és nehéz munkát elviselhetővé tette
és megtartotta magát a parasztságot. E
nélkül maga a vidéki lét és a
mezőgazdaság normális működése
elképzelhetetlen. A szocialista korszak
mezőgazdaságának elért eredményeit, a
termelőszövetkezetek úgy-ahogy
megerősödését a megváltozott
körülmények között mégis csak
továbbélő, bár megrendült, de
mindazonáltal ható paraszti
9
munkaerkölcs tartotta fenn és
működtette. Erről sohasem, vagy alig
emlékeztünk meg.
Hasonló utat járt be iparunk is. A
Trianontól szétszaggatott magyar
nyersanyagbázis s a ráépült iparvidék
elvesztésének hatását nem is feszegetve,
elegendő a kiraboltság és az újjáépítés
utáni állapot néhány mérföldkőként
kiemelkedő történését felidézni. Az
államosított gyárak, nagyüzemek
hanyatlása a káder igazgatókkal indul
meg, akik egyúttal a legjobb munkások,
középvezetők talpára útilaput kötöttek (a
kapitalista érdekeket kiszolgáló
munkásarisztokrácia), s érvényt szereztek
a tervteljesítésnek, munkaversenynek,
SZTAHANOVista mozgalomnak. Őket
váltották a mindenhez értő Jolly Joker
igazgatók, akik hol tanácselnökök, hol
pártmunkások, hol tejipari, hol kohászati,
hol kultúrához értő vezetők voltak. De ne
is folytassuk! Elegendő visszapillantani a
miskolci, diósgyőri, ózdi nagyüzemeink
10
