Table Of ContentKiadja a COLORPLAST Kisszövetkezet
Felelős kiadó: Lénárt Imre elnök
88.0291 Ságvári Nyomda
Felelős vezető: Mogyorósi György igazgató
Felelős szerkesztő: Szmuk Vera
Műszaki szerkesztő és borítóterv: Várhelyi László
Borító fotó: Sebestyén Jenő
Készült 12 A/5 ív terjedelemben
ISBN 963 02 55669
Kedves Olvasó!
E könyv lapjain bohókás, mókás fiúk számolnak be kalandjaikról.
Sziporkáik mögött azonban egy igen veszedelmes emberi magatartás
húzódik meg. A hivatásos bűnöző, a profi betörőtolvaj valójában sivár
mentalitása az, amely mozgalmas életük ideig-óráig csillogó, látszólag
gondtalan hónapjai után a börtönzárkák szürke és fullasztó kiúttalanságába
kényszeríti őket, és törli le arcukról a mosolyt megérdemelt vezeklésük
hosszú évei alatt. Mert nem lehet büntetlenül mások kárára – még
szórakozásból, kalandvágyból sem – egzisztenciát alapozni. Az ilyen
alapok ingatagok, a számlát pedig előbb-utóbb benyújtják…
Jómagam több mint 33 évig voltam gyakorlati bűnüldöző. Zömmel a
betöréses lopások felderítésével és megelőzésével foglalkoztam először a
fővárosban, majd 1964-től 1987-ig országos viszonylatban is. Ez idő alatt
több betörőgeneráció „ment át a kezemen”, kezdetben még olyanok is,
akik valamikor a 30-as évek végén kezdték a „szakmát”, s annak már a
felszabadulás előtt is kiemelkedően ismert – és elismert – mesterei voltak.
Sok álmatlan éjszaka és számtalan „ünnepi műszak” halmozta fel azokat a
tapasztalatokat, amelyekből szeretnék a könyvhöz néhány olyan
háttérinformációval szolgálni, amelyek a bűnözés és a bűnüldözés
összefüggéseit, elsősorban a betöréses lopások vonatkozásában – még ha
vázlatosan is – bemutatva segítenek jobban megérteni azt, hogy ezek a
„mókás fiúk” vagyon-, de néha életbiztonságunkra is milyen veszélyeket
jelentenek…
Amikor pályámat 1953-ban – megkezdtem, az 1951-55-ös évek
átlaga mintegy 5 ezer betöréssel boldogította az akkori társadalmat. A
következő öt évbon 1966-60 között – ez 4 ezerre csökkent, és a betöréses
lopásokkal évente okozott kár 10 millió forint körül ingadozott. 1987-ben
viszont már közel 29 ezer betörés történt, az okozott kár pedig 430 millió
forintra emelkedett. A „fejlődés” eme töretlen útjának a jellemzése
megkívánja, hogy történeti áttekintésünket a felszabadulás előtti időszak
ismertetésével kezdjük. Erre vonatkozó információimat tapasztalt
detektívektől és olyan régi betörőtolvajoktól szereztem, akik aktivitásukat
az én időmre is „átmentették”.
A régi idők betörői a bűnözővilág kedvencei voltak. Különösen a
„mackósoknak” (kasszabetörőknek) volt nagy a becsülete a többi bűnöző,
de még az akkori bűnüldöző apparátus tagjai előtt is. A betörők a bűnözői
elithez tartoztak, és ennek megfelelően viselkedtek. Büszkék voltak
szakmai ismereteikre, keményen állták a többségében fizikai erőszakkal is
járó vallatásokat, bűncselekményt csak tárgyi bizonyítékok bemutatása
esetén ismertek be, azután viszont – legalábbis a bizonyítékok hatókörén
belül – gálánsak, tárgyalóképesek voltak. Állandó orgazdáikat óvták, nem
tettek róluk felderítő vallomást. Szerveztek börtönön kívüli továbbképzést
is, a kiöregedett kasszások „mackósiskolákban” adták át tapasztalataikat az
őket követő generációknak.
A felszabadulás utáni változások több – a betörések elkövetése
szempontjából jellemző – korszak megkülönböztetését teszik lehetővé.
Az 1945–50-es évek: a háború okozta pusztulás és káosz után az
újonnan megalakult demokratikus rendőrség áldozatos munkája nyomán a
helyzet aránylag gyorsan rendeződik. Az infláció azonban magával hozza
a feketézést. Mindennek piaca van. Folyik az arany- és valutaüzérkedés.
Vannak még régi gazdagok, így a lakásbetörők komoly zsákmányokhoz
jutnak, és a kasszák, a páncélszekrények is jelentős értékeket rejtenek.
Ebben a helyzetben a betörés viruló üzletág.
Aktivizálódnak a régi bűnözők, igyekeznek ott folytatni, ahol a
háború, az ostrom abbahagyatta velük. Az üzletbetörések zöme
élelmiszerek és ruhaanyagok eltulajdonítására irányul.
A forint megjelenésével megszűnik a feketepiac, a régi családi
ékszerek és az újgazdagok aranytartalékai rejtekhelyekre kerülnek. A
szükségletek azonban – különösen ruházatban, iparcikkekben –
kielégítetlenek. A lakásbetörők ruhaneműkkel megrakodva távoznak
cselekményeik színhelyéről, nagy a betörői érdeklődés az üzletek, a
raktárak iránt. Az államosításokkal létrejön a társadalmi tulajdon, védelme
éppen hogy szerveződik. A pénztárak, a páncélszekrények viszont
éjszakára hivatalból kiürülnek. Az öreg kasszások szakmát változtatnak.
Egy részük álkulcsos lakásbetörőként, más részük csalóként kamatoztatja
bűnözői tapasztalatait. Néhányan közülük fegyveres rablásra vetemednek.
1951–1960: Teret nyer és erősödik a társadalmi tulajdon. Szervezett
védelmére egyre nagyobb szükség van, mert igazi nagy értékek elsősorban
állami, szövetkezeti üzletekben, raktárakban találhatók. A védelem
azonban elmarad a követelményektől, és a társadalmi tulajdon kárára
elkövetett betörések 1975-ig emelkednek. A fogyasztás – különösen 1956
előtt – inkább elosztás jellegű. A szociális különbségek kicsik, nem illik
gazdagnak lenni, de nincs is mód a kitörésre. Sok a hiánycikk, továbbra is
minden keresett, eladható. A fogyasztási szint aránylag alacsonyan stagnál,
illetve igen lassan emelkedik. A páncélszekrényekben továbbra is csak a
vállalati egyszámla található. Nagy pénzlopásra csupán a már beborítékolt
és a kifizetés előtt nem kellően őrzött fizetések adnak lehetőséget. A
bűnözés inkább helyi, mint helyközi. Az ítélkezés szigorú, vagyon elleni
bűncselekmény elkövetéséért – így betörésért is – akár halálbüntetés is
kiszabható. Az utolsó végrehajtott halálos ítéletet is ebben az időben
hozzák. Matyeinszki István a csepeli motorkerékpárgyár pénztárából lop el
– páncélszekrény meleg nyitás útján 400 ezer forintot. Ezért 1957-ben
halálra ítélik, 1958-ban fölakasztják.
1961-1970: A gazdasági élet már szabadabb. A fogyasztás egyre
jobban kielégíti a kereslet igényeit. A háztartásokban szaporodnak, majd
tömegessé válnak a tartós fogyasztási cikkek. Beindul a hétvégiház-építés,
végbemegy a motorizációs robbanás, rohamosan nő a turizmus, az
idegenforgalom. Megkezdődik, majd általánossá válik a
készpénzforgalom, a bűnözők lopott gépkocsikkal követik el sorozatos
üzlet-, majd kasszabetöréseiket.
Továbbra is a társadalmi tulajdon károsodása marad előtérben.
Sorozatos támadások érik – a kiskereskedelmi és vendéglátóipart
egységeken kívül – a tsz- pénztárakat, az Áfor-kutakat, a közepes és kisebb
postahivatalokat. A készpénz mellett az ékszer, a műszaki cikk a kelendő.
Megindul az árak lassú emelkedése, de ezt a béremelések kellően
kompenzálják. A gazdasági növekedés vákuumában megindul – évi 4 ezer
helyett 5 és fél ezer – a betöréses lopások emelkedése is.
1971–1977: Kezdetben tovább folyik a látszólag „gondtalan”
gazdagodás. Az árak nőnek, de a bérek is. Egyesek luxusigényeik
kielégítése mellett „kincset” is gyűjtenek. Megindul egy szűkebb réteg
vagyonosodása. A kasszabetörések száma évről évre növekszik. A sláger:
a készpénzlopás. Egyes utazó bűnözők – vagy ilyenekből álló
bűnözőcsoportok – bűncselekmény-sorozatai már milliós károkat okoznak,
megtörténik Sárisápon az azóta is legnagyobb kárösszegű – 1,6 millió
forint – kasszabetörés. A betöréses lopások száma – évente valamivel 10
ezer felett – megkétszereződik.
1978-tól napjainkig: Gazdasági regresszió, a rohamosan növekvő
árakat a bérek már nem követik. Megjelennek és az előző időszak
tehetőseihez csatlakoznak a dekonjunktúra újgazdagjai, szélesedik a
személyi tőke, elsősorban a kiskereskedelemben, a vendéglátásban és
egyes szolgáltatások viszonylatában. A bérelt, szerződéses és
magánüzletek nemcsak károsultjai a betöréseknek, de a tulajdonosok,
fenntartók gyakran orgazdák is. A betörők struktúrát váltanak. Megáll a
kasszabetörések számának növekedése, egyre több viszont a kiemelten
nagy károkat okozó lakásbetörések száma. A betörések elkövetése egyre
szervezettebb, a károk kétharmada már a személyi tulajdonban keletkezik.
Egy-egy bűnözőcsoport rövid idő alatt több tízmillió forint kárt is okoz, a
betöréses lopások száma eléri, majd meghaladja a 20 ezret és a 30 ezer felé
közelít.
E rövid, vázlatos áttekintés is bizonyítja, hogy a bűnözés. változásai,
ha közvetetten is, de hűen tükrözik a társadalmi fejlődés tendenciáit. Azt is
tapasztalhattuk, hogy a vagyon elleni bűnözés – és ilyen a betörés is –
kellően piacorientált, gyorsan felismeri a számára kedvező lehetőségeket,
kalkulál velük, kihasználja őket, és a hatékonysága növelése érdekében
képes rugalmas struktúraváltoztatásokra.
A betöréses lopások mennyiségi változásai – több minőségi változás
mellett – a 70-es évek végére, a 80-as évek elejére létrehozták
(kitermelték?) azt az egyre szervezettebben tevékenykedő bűnözőtípust,
amely alapvetően egzisztenciális okokból – ebből akar élni, méghozzá jól
– képezi magát profi betörővé, és nagy körültekintéssel teremti meg
működésének személyi – kapcsolatrendszer, ha lehet külföldön is – és
tárgyi – gépkocsik, modern, hatékony elkövetési eszközök, hamis
igazolványok, rejtekhelyek, zuglakások, fegyverek – feltételeit. Mivel a
könyvben szereplő „fiúk” egy- hon másban már megfelelnek ezeknek a
követelményeknek, nem érdektelen röviden összefoglalni e
bűnözőtípusnak – és ezen keresztül a betöréses lopások szervezett
elkövetésének – néhány jellemző sajátosságát.
Igen fontos a csoportos elkövetés erősödése, ezen belül is az, hogy az
ezekben részt vevő bűnözők nem alkalmilag összeverődött bandák, hanem
betörések szériáinak elkövetésére tartósan és tudatosan szövetkezett
csapatok. A szerveződés sokszor már a börtönben elkezdődik, a
kiválasztás pedig nem véletlenszerű. A csoportokat olyan belső
munkamegosztás jellemzi – szervező, irányító, végrehajtó, tippszerző,
biztosító, közvetítő –, amelyben mindenki azt végzi, amire kipróbáltan a
legalkalmasabb.
Mellőzik az ösztönösséget a károsult, az elkövetési hely
kiválasztásában is. Egyre gyakoribb ezzel kapcsolatban a konkrét tipp
felhasználása, s ez a jövendőbeli károsultak mozgásának, az elkövetésre
kiválasztott helynek az előzetes – sokszor hosszú ideig tartó –
megfigyelésével párosul. A „tippre menés” nemcsak a várható zsákmány
nagyságát hivatott biztosítani. A helyszín belső felderítése segít az
elkövetés optimális idejének, legcélravezetőbb módszerének, az ehhez
szükséges eszközöknek, a biztosítás, menekülés lehetőségeinek
meghatározásában, kiválasztásában is. Vagyis a tipp nemcsak nagyobb
haszonnal kecsegtet, de csökkenti az elkövetés kockázatát is.
Mindezt még megtévesztő ruházat, álszakáll, álbajusz viselésével is
kiegészítik, a figyelők kocsiját egy külön másik kocsival biztosítják, az
elkövetés közben egymással és a biztosítókkal rádiókapcsolatban állnak, és
végső esetre gázspray-vel, gázfegyverrel, esetenként lőfegyverrel is
felszerelik magukat.
A bűncselekmények hasznát is óvatosan, áttételesen realizálják.
Kerülik a feltűnő költekezést, értékesítést. A legértékesebb tárgyakat
igyekeznek külföldön eladni, a belföldre kerülőket pedig átalakítják.
Orgazdáik, passzerjaik, közvetítőik csak a csoport egyes tagjai által
ismertek, a velük tartott kapcsolat konspirált, áttételes. Egyesek a hasznot
üzleti vállalkozásokba – csendestársak butikban vagy borozóban –
fektetik, pénzüket „tisztára mossák”.
A lebukás, lelepleződés veszélyével nemcsak számolnak, de fel is
készülnek rá. A hosszabb-rövidebb ideig tartó illegális életmódhoz
megfelelő igazolványokat szereznek be, búvóhelyeket készítenek elő, és
gondoskodnak anyagi tartalékokról is. Elfogásuk esetén még
bizonyítékokkal szemben is konokul tagadnak, szökést terveznek és
készítenek elő, a nyomozást minden módon akadályozzák.
Felvetődik a kérdés, ilyen bűnözőkkel szemben hogyan lehet
eredményes bűnüldözést folytatni, milyen a rendőrség esélye a betörések
felderítésére, a bűnözik leleplezésére, elfogására. Tény, hogy a hivatásos
betörők megjelenése nem könnyítette a bűnüldözők helyzetét.
Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy ilyen formájú bűnözést
egyelőre még csak aránylag szűk bűnözői körök folytatnak. Több
úgynevezett „nagy ügy” központosított, kellően koordinált lefolytatásával
illóról időre nemcsak érzékeny veszteségeket okozunk, de kellően
kiismerjük mentalitásukat, eszköz- és módszertárukat, elkövetési és
védekezési taktikájukat is. Ezeknek a tapasztalatoknak a hasznosításával
közülünk is kinevelődtek azok a profi bűnüldözők, akik egyre
sikeresebben veszik fel a harcot a szervezett bűnözés hazai képviselőivel,
de külföldi segítőikkel is.
Felderítési pozíciónkat komoly mértékben veszélyezteti a
bűncselekmények számának az 1977. évtől tartó állandó emelkedése is. Az
összes ismertté vált bűncselekmények száma öt év alatt – 1983–1987
között – százalékkal, ezen belül a betöréseké 45 százalékkal nőtt Ezek
bizony tetemes munkaterheket jelentő emelkedési tendenciák.
Erőfeszítéseinket jellemzi, hogy ezzel együtt az ismeretlen tettesű ügyek
felderítését az összbűnözés terén 50 százalék körül, a betöréseknél padig
valamivel 40 százalék felett stabilizáltuk. Ez azonban nem a tettesek,
hanem az ügyek felderítését jelenti A felelősségre vont elkövetők számát
ugyanazon idő alatt az összes bűncselekmények viszonylatában 11
százalékkal, a betörések tekintetében 30 százalékkal növeltük. Szó sincs
tehát valamilyen szakadásszerű elmaradásról, de a lépéstartás, a frontok
tartása is évről évre egyre nehezebb. Ahhoz azonban még ez is bőven elég,
hogy a bűnözőknek számolniuk kelljen a lelepleződés, lebukás és a
büntetés veszélyével, még akkor is, ha különböző – elsősorban objektív –
okok miatt nem minden ügyükről kell elszámolniuk. Természetesen
tudjuk, hogy ez lenne az ideális. A betörők azonban nem együgyes
bűnözők. Általában igen rövid idő alatt bűncselekmények egész sorozatát
követik el, a zsákmányt is gyorsan felélik, elherdálják. így azután egy
olyan betörőnek, aki valójában 11 betörést követett el, a bírósági ítéletét –
annak súlyosságát – igen kis mértékben befolyásolja az a tény, hogy csak
9- et tudunk rábizonyítani. Az viszont biztos, hogy a maradék két ügy nem
javítja – sőt rontja – felderítési statisztikánkat.
Valamelyik kezdő bekezdésemben említettem, hogy a betörők
nemcsak a vagyon-, de esetenként az életbiztonság veszélyeztetői is. Nos,
megállapításomnak nemcsak tapasztalati, de statisztikailag is bizonyítható
alapjai vannak. Egy több tízezer bűnöző adatait bázisul felhasználó
számítógépes feldolgozás kimutatta, hogy a betörők 1,5 százaléka
emberölést, 12 százaléka rablást, 5 százaléka erőszakos nemi
bűncselekményeket, 6 százaléka szándékos súlyos testi sértést, 12
százaléka pedig garázdaságot is elkövet. Nem magas számok ezek, de 200
betörő között 3 gyilkos már elég ahhoz, hogy ez irányú
„melléktevékenységükkel” ne csak számoljunk, de komolyan is vegyük.
Visszatérve bevezető soraimhoz még csak annyit teszek hozzá, hogy a
bűnözéssel nem lehet passzívan együtt élni. Meg kell tanulni az aktív
egyéni, de méginkább az aktív kollektív védekezést. Értékeink gondosabb
kezelése, az erősebb ajtó, jobb zár, a biztonsági rendelkezések, előírások
pontosabb betartása, odafigyelés a szomszéd portájára is, vásárlásaink –
még hiánycikkek esetében is – megszűrése nehezíti a tolvajok, betörők
dolgát. Ez pedig számukra lényegesen nagyobb kockázatot jelent. Ezért a
jobban védekezőket rendszerint kihagyják, ám ha mégsem, akkor nagyobb
a lebukásuk veszélye is. Lelepleződési esélyeik növekedése pedig
általános érdek, része az általános megelőzésnek.
Eszmefuttatásom tényleg csak bevezetőül szolgált ahhoz, amit
újságíró barátom könyvében bemutat. Kívánok hozzá önöknek jó, de
egyben tanulságos szórakozást.
Budapest, 1988. március
Dr. Dobos János
rendőr alezredes
Bika
Munkáscsaládból származom, szüleim kiskoromban elváltak. A nyolc
általános iskola után hamarosan Tökölre kerültem. Ezek után rövid
időtartamú szabadságokat leszámítva különböző bűncselekményekért
Tökölön voltam a fiatalkorúak börtönében.
1984 októberében megnősültem és 1985-ben fiam született. 1986-ban
a családommal Szegedre költöztem, de nem tetszett ott az élet, problémáim
voltak, a feleségemmel összevesztem, visszaköltöztem Budapestre. Azóta
nem is dolgozom. Édesanyám 1984-ben meghalt, apámat nem ismertem.
Testvérem nincs.
1973-ban lopás és más vagyon elleni vétségek miatt egy évet és
három hónapot kaptam.
1975-ben többrendbeli lopás bűntette, folytatólagosan elkövetett testi
sértés bűntette, zsarolás bűntette, folytatólagosan elkövetett kényszerítés
bűntette miatt négy évet és hat hónapot kaptam.
1980-ban lopás, garázdaság bűntette miatt mint többszörös visszaesőt
két év és két hónap szabadságvesztésre ítéltek.
1982-ben erőszakkal elkövetett természet elleni fajtalanság bűntette,
garázdaság vétsége miatt két évet és két hónapot kaptam.
1984-ben rendőrhatósági felügyelet alatt álltam, amelynek szabályait
többször megszegtem, ezért különböző alkalmakkor pénzbírságra ítéltek.
– Önt a barátai Bikának szólítják. Honnan a gúnynév?
– 16 éves koromban Tökölön, a sitten ragasztották rám.
– Ezek szerint – pestiesen szólva – már akkor sem lehetett piskóta.
– Nézze, 15 évesen kerültem Tökölre, már ez is jelzi, viszonylag
korán letettem a névjegyemet az igazságszolgáltatás asztalára.
– És mivel érdemelte ki azt, hogy Bikának szólították?
– Sűrű kiskrapek voltam már akkor is, amikor bekerültem, de még
nem igazán számítottam menőnek. Bent aztán rövid idő alatt felszívtam
magam, naponta lenyomtam két-háromezer fekvőtámaszt. Nemigen akadt,
aki azt mondta nekem: állj félre! Így lettem Bika.
– Szóval a bika, így a maga gúnyneve is, a börtönzsargonban erőset
jelent.
