Table Of ContentSteven Runciman
/
KONSTANTINAPOLY
ELESTE
1453
OSIRIS KIADÓ, 2000
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült
Steven Runciman: The Falt of Constantinople 1453
Cambridge, 1965, Cambridge University Press
Fordította
Bánki Vera
© Cambridge University Press, 1965
Hungarian translation © Bánki Vera, 2000
© Osiris Kiadó, 2000
TARTALOM
ELŐSZÓ 9
1. A HALDOKLÓ BIRODALOM 13
2. A FELLENDÜLŐ SZULTANÁTUS 33
3. A CSÁSZÁR ÉS A SZULTÁN 58
4. A NYUGATI SEGÍTSÉG ÁRA 69
5. KÉSZÜLŐDÉS AZ OSTROMRA 81
6. AZ OSTROM KEZDETE 93
7. AZ ARANYSZARV ELVESZTÉSE 106
8. HALVÁNYULÓ REMÉNYEK 117
9. BIZÁNC UTOLSÓ NAPJAI 127
10. KONSTANTINÁPOLY ELESTE 136
11 . A LEGYŐZÖTTEK SORSA 14 7
12. EURÓPA ÉS A HÓDÍTÓ SZULTÁN 61
13.ATÚLÉLOK 180
1. függelék
FŐBB FORRÁSOK KONSTANTINÁPOLY
ELESTÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ 191
2. függelék
KONSTANTINÁPOLY TEMPLOMAI A HÓDÍTÁS UTÁN 197
JEGYZETEK 203
BIBLIOGRÁFIA 231
NÉVMUTATÓ 243
Bátyámnak
ELŐSZÓ
Azokban az időkben, amikor a történészek még egyszerű lelkek voltak,
az 1453-as esztendőt, Konstantinápoly elestének az évét úgy tartották
számon, mint a középkor lezárulásának az időpontját. Manapság már
jól tudjuk, hogy a történelem folyama megállás nélkül hömpölyög elő
re, és semmi sem állhat az útjába.
Nincs olyan időpont, amelyről kijelenthetjük: akkor változott a kö
zépkori világ modern világgá. A reneszánsznak nevezett mozgalom már
jóval 1453 előtt folyamatban volt Itáliában és a mediterrán világban,
1453 után pedig még sokáig tovább éltek ezek az eszmék az északi
országokban. Az úttörők már 1453 előtt hozzákezdtek az óceánokon
keresztül vezető új utak fölfedezéséhez, s ez azután átalakította az egész
világ gazdasági életét. Ezek az utak azonban csak jó néhány évtizeddel
1453 után nyíltak meg a hajósok előtt, és a hatásuk is csak akkor érző
dött Európában. Bizánc hanyatlása és bukása, az oszmán törökök dia
dala szintén befolyással volt ezekre a változásokra, de a végkifejlet nem
csak egyetlen esztendő eseményeinek tudható be. A bizánci tudo
mánynak nagy szerepe volt a reneszánszban, de már több mint fél év
századdal 1453 előtt a bizánci tudósok rendre odahagyták szegény ha
zájukat, a bizonytalan életkörülményeket, és kényelmes tanári állást
kerestek maguknak Itáliában. Az 1453 után Itáliában letelepedő görög
tudósok sem úgy érkeztek, mint a hitetlenek elől menekülők, hanem
mint a még mindig velencei uralom alatt álló szigetek polgárai. Az osz
mán hatalom növekedése már régóta gondot okozott Itália kereskedő
városainak, de nem fojtotta meg, csak akadályozta tevékenységüket,
mert elzárta a Fekete-tengerhez vezető utakat. Velencének sokkal na
gyobb baj volt Egyiptom oszmán fennhatóság alá kerülése, mint Kons
tantinápoly eleste, s ha Genova számára komoly csapást is jelentett,
9
l<ONSTANTINÁPOLY ELESTE, 1453
hogy a szultán ellenőrizte a Fekete-tengerhez vezető szorosokat, a város
hanyatlásának fő oka mégsem csökkenő külkereskedelme volt, hanem
az, hogy Genova helyzete megrendült Itáliában.
Magasabb politikai szempontból vizsgálva a kérdést, szintén azt lát
juk, hogy Konstantinápoly eleste igen csekély változást hozott. A törö
kök már korábban eljutottak a Dunáig, és Közép-Európát fenyegették.
Régóta tudhatta már mindenki, hogy Konstantinápoly napjai meg van
nak számlálva, és azt is, hogy a bizánci birodalom, amely tulajdonkép
pen már csak egy hanyatló város volt, nem állhatott sokáig ellen egy
olyan hatalomnak, amely magában foglalta a Balkán-félsziget nagyobb
részét, egész Kis-Ázsiát, amelyet erős kézzel kormányoztak, és amely
a kor legnagyszetúbb katonai szervezetével rendelkezett. A keresztény
séget valóban mélyen megrázta Konstantinápoly eleste. Az akkori em
berekben nem volt meg a mi utólagos bölcsességünk, a korabeli nyugati
hatalmak nem látták a török hódítás elkerülhetetlenségét. Ugyanakkor
a tragédia egyáltalán nem változtatta meg politikájukat, azaz nem ho
zott létre semmit se a hiányzó „keleti politika" pótlására. A pápaság is
meg volt rendülve, tervezett is valami ellenlépést, de csakhamar más,
súlyosabb gondokkal kellett megküzdenie.
Mindebből arra is lehetne következtetni, hogy 1453 története nem
nagyon érdemel meg még egy könyvet. Két nép számára azonban ennek
az évnek az eseményei valóban életbevágó fontosságúak voltak. Az ősi
császári székváros elfoglalása nem csak azt jelentette, hogy a törökök
új fővárosra tettek szert a szultán számára: Konstantinápoly elfoglalása
egyben európai birodalmuk tartósságának is a záloga volt. Amíg nem
volt a kezükben ez a város, amely birodalmuk közepén feküdt Európa
és Ázsia érintkezési pontján, nem érezhették biztonságban magukat.
Nemcsak a görögöktől kellett tartaniuk, hanem egy nagy keresztény szö
vetségtől is, amely egy ilyen bázisról kiindulva még mindig kiakolbólíthatta
volna őket állásaikból. Konstantinápoly birtokában biztonságban érezhet
ték magukat. Ma, a történelem oly sok vihara után, még mindig a törö
köké Thrákia, még mindig van egy talpalatnyi teriiletük Európában.
A város eleste talán még nagyobb jelentőségű volt a görögök szem
pontjából. Számukra ez az esemény valóban egy fejezet lezárása volt.
Bizánc ragyogó civilizációja már megtette a magáét a világ kimúvelésé-
10
ELÖSZÓ
ben, és most együtt haldokolt a várossal. Nem volt azonban még halott.
A bukás előestéjén Konstantinápoly egyre csökkenő lakossága még kö
réhez tartozónak nevezhette a kor sok kiemelkedő elméjét. Ezek az
emberek olyan hatalmas kulturális hagyományokon nevelkedtek, ame
lyek gyökerei az antik Görögországig és Rómáig nyúltak vissza. Min
daddig, amíg a Boszporusz partján ott élt a császár, Isten földi helytar
tója, minden egyes görög, bármilyen rabiga alatt is nyögött, büszkén
érezhette magát az igaz ortodox keresztény világközösség tagjának. A
császár a földi, gyakorlati életben csak nagyon csekély segítséget tudott
nyújtani ezeknek a görögöknek, de megmaradt mindvégig a gyújtó
pontban, ő volt Isten uralkodásának a jelképe. Amikor a császár váro
sával együtt elesett, megkezdődött az Antikrisztus uralma, Görögor
szág a föld alá szorult, és képességei szerint igyekezett túlélni a nehéz
időket. Az, hogy a hellenizmus nem halt ki teljesen, a görög szellem
bátorságát és elpusztíthatatlan életképességét tanúsítja.
Ebben a történetben a tragikus hős a görög nép: a könyv írása közben
ezt tartottam szem előtt. Előttem már sokan elbeszélték ezeket az ese
ményeket, amelyek annyira felkavarták Gibbont is, hogy majdnem -
de csak majdnem - megfeledkezett Bizánc-ellenes érzelmeiről. Ango
lul utoljára Sir Edwin Pears írt e témáról hatvan évvel ezelőtt egy könyvet,
amelyet még ma is érdemes elolvasni. Teljes mértékben helytálló az ost
rom leírása, amely a források alapos tanulmányozásán, és a helyszín kitűnő
személyes ismeretén alapul. Talán egyes pontokon a modem kutatás egy
kissé meghaladta már a könyv megállapításait. Személy szerint igencsak
adósa vagyok e műnek, amely a legjobb az 1453-as események bármely
nyelven született leírásai közül. Megjelenése óta azonban számos tudós
bővítette e tárgyban is ismereteinket. Különösen 1953-ban, az ötszázadik
évforduló kapcsán jelent meg e témában sok cikk és tanulmány. Eltekintve
Gustave Schlumberger 1914-ben kiadott könyvétől-amely szinte telje
sen Pearsén alapul -, az utolsó fél évszázad folyamán egyetlen nyugati
nyelven sem jelent meg könyv az ostrom teljes leírásával.
Munkámmal kísérletet teszek a hiány enyhítésére. Az előkészületek
során nagy haszonnal forgattam igen sok élő és halott tudós munkáit,
a Jegyzetek rámutatnak majd adósságaimra. A ma élő görög tudósok
közül szeretném kiemelni Prof. Zakynthos és Prof. Zoras nevét. Az
11
KONSTANTINÁPOLY ELESTE, 1453
oszmán történelemmel kapcsolatban mindenki Babinger professzor
adósa, még ha a hódító szultánokról írt nagy műve meg is foszt minket
attól a segítségtől, hogy megismerjük forrásait. A korai török történe
lem megértéséhez felbecsülhetetlen értékű Wittek professzor mun
kássága, és a fiatalabb török tudósnemzedék tagjai közül meg kell em
lítenem lnalcik professzort. Igen hasznos volt számomra Gill atya ne
vezetes műve a firenzei zsinatról és annak utólagos hatásairól.
Külön függeléket szántam a történettel kapcsolatos főbb forrásaim
nak. Nem mindegyik könnyen hozzáférhető. A néhai Prof. Dethier
körülbelül nyolc évvel ezelőtt két kötetbe gyűjtötte a keresztény for
rásokat, a Monumenta Hungariae Historica XXI. és XXII. kötete l.
és 2. részébe, de ezek a kötetek, habár kinyomtatták őket, sohasem
kerültek forgalomba azzal az indoklással, hogy bennük túl gyakori a
hiba. Nem sok mohamedán forráshoz lehet könnyedén hozzájutni. Kü
lönösen nehéz annak a helyzete, aki csak nagy üggyel-bajjal és lassan
tudja az oszmán szerzőket olvasni. Remélem, sikerült e művek lényegét
megragadnom.
Ez a könyv nem születhetett volna meg a London Library nélkül, és
szeretném kifejezni hálámat a British Museum olvasóterme személy
zetének is a türelmes segítségért. Szeretnék köszönetet mondani S. J.
Papastavrou professzornak is, aki sokat segített a levonatok javításában,
valamint a Cambridge University Pressnek a kitartó gondoskodásért és
kedvességért.
London, 1964
Sir Steven Runciman
12
1. fejezet
A HALDOKLÓ BIRODALOM
J>,,z 1400-as esztendő karácsonyán IV Henrik angol király fényes vacso
rát adott elthami palotájában. Nemcsak a szent ünnepet kívánta meg
ülni, hanem egy magas rangú vendéget is meg akart tisztelni. Ez a ven
dég II. Palailogosz Manuél volt, a görögök császára, ahogyan általában
Nyugaton hívták, habár néhányan még emlékeztek arra, hogy Manuél
valójában római császár volt. Manuél végigjárta Itáliát, megállt Párizs
ban, ahol VI. Károly francia király rendbe hozatta számára a Louvre
egyik szárnyát. A Sorbonne tanárai boldogan találkoztak egy olyan ural
kodóval, aki ugyanannyi tudás és kifinomult érvelési képesség birtoká
ban beszélgetett velük, mint amivel ők rendelkeztek. Angliában min
denkire nagy hatást tett méltóságteljes viselkedése, és a makulátlan
fehér öltözék, amelyet nemcsak ő, de a kísérete is viselt. A vendéglátók
azonban a császár minden szépen hangzó címe dacára is csak sajnálatot
éreztek iránta, hiszen koldusként érkezett körükbe, és reménytelenül
keresett segítséget a birodalmát harapófogóba szorító hitetlenek ellen.
A Henrik király udvarában működő Uski Ádám jogtudós tragikusnak
ítélte a császár angliai látogatását. ,,Elgondolkoztam azon - írta-, hogy
milyen szomo!Ú is, hogy ezt a nagy keresztény uralkodót a szaracénok
a Kelet legtávolabbi csücskéből a legtávolabbi nyugati szigetekig kerge
tik, hogy ott keressen segítséget ellenük. .. " ,,Ó, Istenem - tette hozzá-,
mi lett mára Róma régi dicsőségébőlt1
Valóban, az egykori Római Birodalom nagyon kicsire zsugorodott
össze. Manuél Augustus és Konstantin jog szerinti utóda volt, de sok
évszázad telt már el azóta, amikor a Konstantinápolyban székelő csá
szárok még valóban számíthattak a római világ szövetségére. A Nyugat
szemében már csak a görögök uralkodói voltak, vagy Bizáncé; nem szá
mítottak többnek, mint a feltörekvő nyugati császárok említésre sem
13
KONSTANTINÁPOLY ELESTE, 1453
méltó vetélytársainak. Bizánc a Xl. századig ragyogó, tekintélyes hata
lom volt, a kereszténység bástyája az iszlám támadásaival szemben. A
bizánciak szorgalmasan és sikeresen teljesítették kötelességüket egé
szen addig, amíg a XI. század derekán keletről új iszlám kihívás érke
zett, a török invázió. Egyidejűleg Nyugat-Európa a normannok segítsé
gével támadást intézett Bizánc ellen. Bizáncnak olyan pillanatban kel
lett két fronton háborút vívnia, amikor súlyos belső alkotmányos és
dinasztikus válsággal is küzdött. A normannokat visszaverték, habár
Bizánc elveszítette itáliai birtokait. Ugyanakkor örökre török kézen kel
lett hagynia Anatólia fennsíkjait, ahonnan a birodalom egykor a katonáit
toborozta, és az élelmiszer-szükségletét szerezte be. Attól kezdve a biro
dalom állandóan két tűz között volt. Köztes helyzetét tovább bonyolí
totta az a mozgalom, amelyet keresztes háborúknak nevezünk. A bi
zánciak keresztényként rokonszenveztek a keresztes hadjáratok eszmé
jével, hosszú politikai tapasztalatuk azonban arra tanította őket, hogy
némi türelmet tanúsítsanak a mohamedánokkal szemben, és fogadják
el létezésüket. A szent háború, úgy, ahogyan azt a nyugatiak folytatták,
a bizánciak szerint veszélyes és irreális volt.
Reménykedtek azonban abban, hogy a keresztes hadjáratokból rájuk
is háramlik majd némi előny. Olyan ember, aki két ellenfél között áll,
csak akkor érezheti magát biztonságban, ha erős. Bizánc továbbra is a
nagyhatalom szerepét játszotta, még akkor is, amikor a valóságban ha
talma már alaposan alá volt aknázva. A szüntelen háborúzások idején
az anatóliai fennsíknak, legfontosabb toborzási területének az elvesztése
arra kényszerítette a császárt, hogy külföldi szövetségesektőC idegen zsol
dosoktól függjön. Cserében mindenki fizetséget kért, ki pénzt, ki keres
kedelmi kiváltságokat. A kérések olyan időben futottak be, amikor a bi
rodalom gazdasági helyzetét felborította az anatóliai gabonatermő vidék
elvesztése. A XIII. század folyamán Konstantinápoly még gazdag, ragyogó
városnak tűnt, a császári udvar pompás volt, a kikötők és a bazárok annyira
tele voltak áruvaC hogy a császárt még mindenki úgy kezelte, mint nagy
hatalmú embert. A mohamedánoktól azonban nem kapott köszönetet
azért, mert fékezte a keresztesek buzgalmát, a keresztényeket pedig sér
tette, hogy szent háborújukat csak lagymatagon támogatta. Időközben
a keleti és a nyugati kereszténység között egyre nőttek azok az igen
14
