Gagyi Ágnes A civil globalizáció univerzális eszméje a

230 Pages·2013·1.83 MB·Hungarian

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Nyelvtudományi Doktori Iskola
Kommunikáció PhD Program

Gagyi Ágnes

A civil globalizáció univerzális eszméje a ’periférián’
Globalizációkritikus csoportok Romániában és
Magyarországon

Témavezető: Szijártó Zsolt

2004-2009
Budapest–Kolozsvár
1
BEVEZETÉS. A MOZGALOM MINT „KOZMOLÓGIA” ÉS „INTELLIGENS TÁRGY” 4
I. HANGOLÁS 8
1. A „globális civil társadalom” és „globális igazságosságért mozgalom”: a mozgalom mint tárgy két mainstream
értelmezési keretben 8
1.1. Donatella della Porta: A globális igazságosságért mozgalom 8
1.1.1. A globális igazságosságért mozgalom kontextusa 9
1.1.2. A globális igazságosságért mozgalom mint tárgy: a kontextusra adott válasz 12
1.1.3. A globális igazságosságért mozgalom: válasz a politika átalakulására 14
1.1.4. A globális igazságosságért mozgalom válasza: a „másik politika” 14
1.2. Anheier-Glasius-Kaldor: a globális civil társadalom 17
1.2.1. A globális civil társadalom deskriptív és normatív meghatározása 18
1.2.2. A globalizációkritikus mozgalom helye a globális civil társadalom koncepciójában 22
1.3. A globális civil társadalom és a globális igazságosságért mozgalom kritikái: jóindulatú projekció vs.
legitimációs ideológia 27
1.4. Rokonság és visszaigazolás: az „elvek” erejeként elgondolt globális civil társadalom és a
posztmaterialista „új politika” 32
2. „Kultúra”, „társadalom”, „globalizáció”. Elméletek a globalizációkritikus mozgalom és a globális társadalom
megfelelésének mélyebb struktúráiról 34
2.1. Reflexív modernitáshoz reflexív mozgalmak 35
2.2. Önreflektív közösségek, lokalitástermelés és a társadalomtudós feladata 42
2.2.1. Zygmunt Bauman: szociológia és önreflektív közösségiség mint az emberi lényeg gyakorlása 43
2.2.2. Appadurai: az alulról jövő globalizáció kollaboratív kutatása a globális vita kiegyensúlyozásáért 46
2.3. A kultúra új minősége és a globális társadalom kitermelése 50
2.4. Az új társadalmiasodás infrastruktúrája: a hálózat 52
2.4.1. Saskia Sassen: a globális városok hálózata új politikai szubjektumokat szül 53
2.4.2. A mozgalom: a hálózati társadalom politikai tükre (Manuel Castells) 55
3. A dolgozat perspektívájának kijelölése 60
3.1. Összefoglalás: globalitás és mozgalom megfelelésének paradigmája 60
3.2 Kitérő: a globalizációkritika klasszikus baloldali aspektusa 63
3.3. A globális azonosulás parciális kultúrája 66
II. A HÁLÓZATI PARADIGMA: A GLOBALIZÁCIÓKRITIKUS MOZGALOM MINT
GLOBÁLIS „ÚJ POLITIKAI KULTÚRA” 74
0. ’Mozgalmi kultúra’ 74
1. „Moszkitóraj”. A mozgalom önmeghatározásának egyszerűsített összefoglalása 76
2. Ontológia 80
3. Hálózat 84
4. Tudás. A mozgalom mint kultúra 89
5. Szerveződés – vezetés, döntés, felelősség a hálózatban 92
6. Folyamat 95
7. Terek 98
2
III. GLOBALIZÁCIÓKRITIKUS GRASSROOTS CSOPORTOK ROMÁNIÁBAN ÉS
MAGYARORSZÁGON 103
1. Globalizációkritikus grassroots csoportok Romániában 107
1.1 Intézményes, névleges rákapcsolódás 107
1.2. Művészeti és médiaaktivizmus 109
1.3. A „trendi kommunizmus”-vita 113
1.4. Akadémiai aktivizmus 115
1.5. Politikai punk 120
1.6. Indymédia 127
1.7. Koalíciós remények: a 2006-os Gay Pride ellen-ellentüntetés 129
1.8. Kudarcos csúcsesemény: a 2008-as NATO-találkozó elleni tüntetés 134
2. Globalizációkritikus grassroots csoportok Magyarországon 142
2.1. 2000-2001: indulás. Prágai tüntetés, NATO-ellenes akció – alapozó konfliktusok 143
2.2. 2002-2003: intézményesedés, konfliktusos koalíció 148
2.2.1. Magyar Szociális Fórum vs. Lehet Más a Világ Hálózat 148
2.2.2. Erősödő globalizációkritikus aktivizmus 151
2.2.3. Koalíció a Humanista Párttal: képviselet vs. hálózatos működés 155
2.3 2004-2005. Gyengülő koalíció, mozgalmi csúcsteljesítmények 157
2.4. 2006: szétágazás, másik őszi események 166
2.5. 2007-2009: a mozgalmi ciklus vége. Különálló intézményesedés 174
3. A mozgalom-élmény három aspektusa 184
3.1. A mozgalmi cselekvés csúcsélménye: a házfoglalás pillanata 185
3.2. A hely – „mindenütt” lenni Kelet-Európában 194
3.3. A mindennapi politika spirálja 201
ÖSSZEFOGLALÁS, KÖVETKEZTETÉSEK 215
BIBLIOGRÁFIA 218
3
Bevezetés. A mozgalom mint „kozmológia”
és „intelligens tárgy”
Az LSE Globális Civil Társadalom kutatássorozatának egyik első konceptualizáló
tanulmányában John Keane, a civil társadalom liberális politikai filozófusa, a következő
problémára figyelmeztet: „a globális civil társadalom szereplői nem néma, empirikus
adatdarabok és -bitek (…): beszélnek, gondolkoznak, értelmeznek, megkérdőjeleznek,
tárgyalnak, alkalmazkodnak, újítanak, ellenállnak. A dinamizmus a globális civil társadalom
kulcsfontosságú tényezője: nem a nyughatatlan tenger dinamizmusa (…), hanem az önreflexív
dinamizmus, amelyre jellemző az újítás, a konfliktus, a kompromisszum, a konszenzus és a
globális civil társadalom eshetőségeinek és dilemmáinak növekvő ismerete. (…) Az [globális
civil társadalom] alkalmatlan kifejezés ügyetlenül hajszol egy folyamatosan menekülő,
számos irányban szerteágazó, intelligens tárgyat”. (Keane 2004, 51/2001, 26)

Az ezután az „intelligens tárgy” utáni hajszának messze nem csak egy adott diszciplína adott
tárgyával kapcsolatos megismerési probléma a tétje: ugyanott Keane úgy vezeti fel a globális
civil társadalom gondolatát, mint amiben egy új, az egész emberiségre kiterjedő kozmológia
születik, amelynek építéséhez a globális civil társadalom kutatása is aktívan hozzájárul.
„Minden emberi társadalom (…) alkotott valamilyen közös képet a kozmoszról, hogy e
világkép segítségével a társadalom tagjai szilárdan megvethessék a lábukat térben és időben”-
írja. Mindeddig az egyes világképek globalizációjára való kísérletek erőszakos birodalmi
törekvésekként nyilatkoztak meg, de e kudarcos próbálkozások után, mondja, ma „ismét egy
nagy, globális szinten működő emberi kaland részeként látjuk magunkat. Megszületett és
egyre csak terjed egy új, minden eddigitől különböző világkép: az úgynevezett ’globális civil
társadalom’”. (Keane 2004, 46)

A mozgalom „kozmológia” és „intelligens tárgy” jellege közti viszony a mozgalomkutatás
alapvető, kikerülhetetlen problémája. Kétségtelen, hogy egy per definitionem az önkonstitúció
feladatával foglalkozó jelenség élesebben irányítja a kutatói tekintetet önmaga konstruált
voltára, mint egy a tradicionalitás – kutatói hagyományban megszokott – jegyeit magán viselő
közeg. A mozgalom mint „tárgy” intelligens volta azonban, amellyel a mozgalomkutatás
összes irányzata küzdeni kényszerül, nem pusztán ebből a tényből ered. A „mozgalmat”
ugyanis nem csak a mozgalmárok igyekeznek jól meghatározott entitásként látni és
elfogadtatni, hanem a mozgalomkutatók is. A mozgalomkutatót az izgatja, hogy a mozgalom
normatív és intencionális állításokat tesz saját társadalmi környezetéről, s ő maga ezt a
viszonyt próbálja újra, igaz módon elmondani. Mikor a mozgalom „tárgyáról” beszél, a
mozgalomkutató is konstrukciós munkát végez, s ezzel, akár alátámasztani, akár aláaknázni
kívánja a mozgalomnak tulajdonított szándékot, s bármely leírása mellett harcol is a háttérben
húzódó „okoknak” (melyek a mozgalomban „manifesztálódnak”), éppúgy a valóság
konstruálásának politikai pozíciók, koalíciók és ellenérdekek által is kijelölt, valós idejű
cselekményében vesz részt, mint kutatásának alanyai. A mozgalomkutatók éppúgy „akarnak
valamit”, mint a mozgalmárok.

A mozgalomkutatás társadalomelméleti tétjei szempontjából a globalizációkritikus mozgalom
különleges eset, mivel kutatói explicit reményeket és normatív igényeket fűznek ehhez a
jelenséghez, mi több, hajlamosak saját kutatómunkájukat is e remények megvalósításáért
folyó munka részének tekinteni. A kutatás tárgyával való viszony különleges intimitása itt
abból adódik, hogy a globalizációkritikus mozgalom kutatói legsajátabbnak tekintett
4
feladatukhoz, a „globális társadalom” konceptualizálásához remélnek érdemi segítséget ettől a
jelenségtől: a globalizációkritikus mozgalom kutatása a globális társadalom megértési
programjaival szennyezett. A globális társadalom láthatóságának megteremtése itt egyszerre
számít politikai célnak (globális demokrácia megteremtése), az ismeretelméleti önreflexió
problémájának (mi a „társadalom”, és mi a „társadalomtudomány”, ha nem nemzetállami
kereteken belül szerzett és felhasznált tudás) és szűkebb értelemben vett önpozicionálásnak (a
kutatást legitimáló közszolgálati feladat újrafogalmazása).

A globalizációkritikus mozgalom mainstream kutatási hagyománya a kutatói tevékenység és a
terep között világos legitimációs és látási viszonyokat garantáló paradigma újjáépítésén
dolgozik, többek közt a mozgalomról való beszéd eszközével: visszaállítani-kiépíteni azt a
helyzetet, amikor a kutatás és a mozgalom legitimációs háttere, szókincse és politikai
intenciója akadálytalanul átjárható. Itt érdemes megjegyezni, hogy a „jó” mozgalmakkal való
azonosuláson kívül éppilyen akadálytalan átjárást jelent a „rossz” mozgalmak
igazságigényének teljes megvonása is, ugyanazon háttér felől („demokratikus” vs.
„fundamentalista” mozgalmak).

Jelen kutatás másik stratégiát követ, amennyiben nem kíván a mozgalomra úgy tekinteni, mint
amiben saját globális társadalom-víziója ölt testet. Ez nem azt jelenti, hogy a pártatlan
objektivitás mellett kötelezi el magát, hanem pusztán annyit, hogy a globalizációkritikus
mozgalmak kapcsán a globális társadalom lehetőségeiről való beszédbe (és konstrukciós
munkába) egy másként meghatározott pozícióban száll be: nem feltételezi a globalitás
bármilyen intézményrendszer által kiegyenlített terét. Ez egyrészt azt jelenti, hogy elfogadja a
civil globalizáció korlátait hangsúlyozó kritikákat, s ezen kritikáknak azt az állítását is, hogy
tévedés a magukat globálisnak tekintő civil kezdeményezéseket a globális politika
modelljeként kezelni. Mégis, az elemzés itt nem a civil globalizáció ideológiájának
leleplezésében érdekelt elsősorban. Minthogy a globalizáció következményeit magukon viselő
kulturális mintázatokból nem a globalitás önreflexióját kívánja kiolvasni, nem is ezen reflexió
igazságértékének a vizsgálatában érdekelt, hanem arra kíváncsi, hogyan élnek egyének és
csoportok ezekkel a jelentésekkel a globalizáció bonyolult, éppen nekik jutó erőviszonyai
között. A globalizáció kulturális ábrázolásai ugyanezen erőviszonyok elemeiként, és nem
helyes vagy nem helyes ábrázolásaként érdekesek itt.

Innen nézve az, hogy egyes kutatók a mozgalomban az általuk keresett demokratikus globális
társadalom csíráira lelnek, nem azt bizonyítja, hogy a globális társadalomról alkotott
elképzeléseik és reményeik valóban igazak, hiszen a mozgalomban is kifejeződnek, illetve
hogy a mozgalom követelései valóban jogosak, hiszen a kutatók által helyesen megállapított
társadalmi helyzetből fakadnak, hanem pusztán csak azt, hogy egyes kutatók és mozgalmárok
szándéka és szemlélete adott körülmények között, adott mértékig éppen egybeesik. A
dolgozat ezt az egybeesést a „globalizációkritikus mozgalom” mint „intelligens tárgy”
alapvető jellemzőjeként kezeli, anélkül, hogy az egybeesésnek önmagán túlmutató
igazságértéket tulajdonítana, s ezt az egybeesést követi, jellemzi és kritizálja a globalizáció és
a mozgalom elméleteinek ismertetése, a mozgalom önértelmezésének leírása, illetve a
mozgalom „kelet-európai terjeszkedésével” létrejött magyarországi és romániai grassroots
csoportok mozgalmi gyakorlatának bemutatása révén, amelyhez egy 2003 és 2009 között
folytatott kutatás nyújt alapot.

A dolgozat célja kitapintani és leírni azt a paradigmát, amely szerint a mozgalom kutatói
elmélete és saját önreflexiója a mozgalom és globalitás közti megfelelést létrehozza, illetve
bemutatni azt, ahogyan ez a paradigma a román és magyar grassroots csoportok általi
5
alkalmazásban, mintegy a paradigma állításait belülről kommentálva, működik. Ehhez elvégzi
a globalizációkritikához valamilyen módon kapcsolódó romániai és magyarországi
színtereknek, mint a grassroots csoportok kontextusának a bemutatását is.

A dolgozat céljának ez a fajta körülhatárolása a dolgozat pozíciójából is következik. A
mozgalmat értelmező paradigma részletes bemutatására az is ad alkalmat, hogy az általa
mozgatott jelentés-összefüggések Magyarországon csak igen szűk körben ismertek, így a
dolgozat, a román és magyar színterek rövid leírásával együtt, a mozgalom hazai
bemutatásaként is szolgálhat. Nemzetközi kontextusban ugyanakkor a dolgozat
szemléletmódja sem a globalizációkritikus gondolat kritikája, sem az ennek ellenére a
mozgalmi tapasztalatra mint beágyazott emberi tapasztalatra fordított figyelem szempontjából
nem újdonság. Az általam ’globalizációkritikus’ vagy ’hálózati’ paradigmának nevezett
formációról a reflexió különböző szintjein kiterjedt vita folyik, mint ahogy azt a dolgozatban
is jelzem. Ráadásul léteznek olyan leírások, amelyek a globális társadalom mainstream
elméletei és a globalizációkritikus mozgalom önreflexiója közti kapcsolatot a 68-as kritikai
diskurzus továbbélésének történeti összefüggéseiben teszik szóvá. (pl. Graeber-Shukaitis
2007, Boltanski 2002) A dolgozat nem foglalkozik ezekkel a történeti összefüggésekkel. Amit
felmutat, az egy viszonylag statikus összefüggés a mozgalom kutatói elméletei, ideológiája és
mindennapi gyakorlatai között. Az erre az összefüggésre való rámutatásnak, annak ellenére,
hogy bizonyos színtereken belül jól ismert információkat jelenít meg, a nemzetközi irodalom
szempontjából az az értéke, hogy a globalizáció és globalizációkritikus mozgalom
megfeleléséről szóló kutatói diskurzust a kutatói és mozgalmi diskurzus megfeleléséből a
mozgalom globális víziójának igazságára következtető reményektől függetlenül teszi
szemlélhetővé. Ebből a perspektívából sokkal inkább az látszik, ahogyan egy adott
szituációban kialakult diskurzuson belül az elmélet és a cselekvés (egyébként sok helyütt
egymással érintkező) ágensei egymásra találnak, és nem az, ahogyan a globális demokrácia
lehetőségén gondolkodó kutató az empíria dzsungelében egy az általa elképzelt lehetőségeket
megvalósító, s ezáltal igazoló tárgyra bukkan. Utóbbi mint a kutatás megcáfolandó
ellenhipotézise társadalomtudományos szempontból naiv feltételezésnek tűnik, azonban a
beszéd alakításával egyúttal politikai harcot is vívó kutatók diskurzusában folyamatos háttér-
állításként van jelen (l. pl. a DEMOS és Globális Civil Társadalom kutatások elemzését).

A román és magyar globalizációkritikus kezdeményezések első nagyobb, bár csak részben
kifejtett leírásán túl a dolgozat másik, a nemzetközi irodalom szempontjából is értékelhető
hozadéka az, hogy a mozgalmi tapasztalatot a globalizációkritikus paradigma és a kelet-
európai mozgalmárok pozíciója közti konfliktus szempontjából elemzi. Az, hogy a leírás ezt a
viszonyt állítja a középpontba, azzal a veszteséggel jár, hogy a román vagy magyar csoportok
mozgalmi élményére elsősorban nem a saját helyi kontextusuk, hanem a mozgalom
’univerzális’ elvárásai felől tekintünk. Ez kétségtelenül csökkenti a helyi szcéna leírásának
értékét. A másik oldalon nyert előny az, hogy a kettő viszonyának elemzése így a
globalizációkritikus paradigma közvetlen kommentárjaként olvasható. A nemzetközi
irodalomban ugyanakkor azt sem számít újdonságnak megmutatni, hogy ’univerzális’
diskurzusokat nem centrumpozícióból beszélő szereplők milyen konfliktusokkal
szembesülnek. A posztkolonializmus termékeny irányzata a dolgozaténál sokkal finomabb
elemzésekben mutatta meg ezt. Ezt a viszonyt magának a globalizációkritikus mozgalomnak,
illetve a mozgalom és globalitás közti feltételezett megfelelésnek a kritikái is szóvá teszik,
elsősorban a harmadik világ szempontjából (vö. Chandhoke 2002). A dolgozat teljesítménye
ezen az irányon belül annyi, hogy a globalizációkritikus mozgalom kelet-európai
terjeszkedésének kritikáját kifejezetten a globalizációkritikus paradigma által mozgatott
jelentés-összefüggések és a kelet-európai aktivisták mozgalmi tapasztalata közti viszony
6
bemutatása révén végzi el, s arra mutat rá, hogy a paradigma bizonyos körülmények között
kialakult jelentés-összefüggései más körülmények között milyen stratégiai felhasználásra
alkalmasak. Ugyanez a gesztus a bemutatott szcénákon belül az önreflexió vitájához jelent
egy hozzászólást a sok közül, egy korábbi résztvevő szempontjából.

A mozgalom kutatói elméleteit, belső ideológiáját és mindennapi gyakorlatait a dolgozat
három külön részben mutatja be. Az első rész foglalkozik a globalizációkritikus mozgalom
kutatásának mainstream paradigmájával, illetve a globális társadalom olyan
makroelméleteivel, amelyek a civil globalizációt, mintegy annak modelljeként, saját
elképzelésük centrumában helyezik el, illetve kijelöli a dolgozat pozícióját ezekhez az
állításokhoz képest. A második rész azt mutatja meg, ahogyan a jó globalizációnak ez ez a
képe a mozgalom önreflexiójában megjelenik, a mozgalomra mint referenciára rámutató
kutatói állítások helyett ezúttal pozitív cselekvési programként. A harmadik rész ennek a
mozgalmi kultúrának a perifériás, s ezért különösen kontrasztos megjelenéseivel foglalkozik
romániai és magyarországi mozgalmi csoportokban. A csoportok kialakulását és kontextusát
leíró fejezetek után a harmadik rész utolsó három fejezete a mozgalmi élmény három
aspektusát mutatja be, a mozgalmi paradigma totális igénye és a csoportok pozíciója közti
konfliktusos viszony szempontjából.

7
I. Hangolás

A Hangolás a dolgozat témájának adott módon való kijelölésével a dolgozat pozícióját és
intencióját is meghatározza a témáról megszólaló többi hanghoz képest. A
globalizációkritikus mozgalmak fent nagy vonalakban jellemzett projektív kutatásának két
paradigmatikus példáját mutatom be, egyúttal megrajzolva a ’mozgalom’ kereteit, e két
megközelítés részben különböző definíciói szerint. Ezután egy áttekintés következik a
kutatásokba rejtett remények tágabb kontextusáról, az ún. késő modernség többé-kevésbé
egységes paradigmájáról, amely a globalizációt, a nemzetállam átalakulását és a nyugati,
modern ipari társadalom jellegzetes szerveződésétől való eltávolodást közvetlen, természetes
kapcsolatba hozza a globalizációra reflektáló társadalmi mozgalmak kialakulásával, illetve az
új társadalomszerveződési elvek és az új társadalmi mozgalmak megértésének és
megalkotásának társadalomkutatói felelősségével. Számba veszek mára már ugyancsak
mainstreamnek tekinthető elképzeléseket arról, hogy hogyan alakulhatnak vagy alakíthatók ki
ebben az új helyzetben közösségek, s hogyan érdemes elgondolni annak a kultúrának a
mibenlétét, amely a lokalitás, a hagyomány és a koherencia garanciáitól megfosztva
megalapozhatja a közösségiség új formáit. Végül szó lesz a globális infrastruktúrának egy
olyan képéről, amely az új társadalom szerkezeti alapjait, az új társadalmi mozgalmak
színterét, valamint az új közösségiség és kultúraképződés terepét egyaránt a hálózattal
azonosítja. A hálózat metaforája foglalja össze azt a víziót, amelyben a piaci liberalizmus
programja mentén folyó globalizáció a globális társadalom kialakulásának liberális
elképzeléseivel egybeeshet, még ha ezen a téren belül ez a két dinamika adott esetben
konfliktusosként is van elképzelve. A fejezet vége egy másik keretet vázol fel, amely nem
támaszkodik erre az egybeesésre, s emiatt a globalizációkritikus mozgalmat is inkább egy
speciális helyzetben kifejlődő újabb komplexitásként, mintsem a kortárs globális átalakulás
megfejtéseként kezeli.

1. A „globális civil társadalom” és „globális igazságosságért mozgalom”: a mozgalom
mint tárgy két mainstream értelmezési keretben

A jónak/progresszívnek tartott globalizációkritikus mozgalommal foglalkozó kutatások közül
két hosszútávú, nagy befolyású kutatást emelek ki: a LSE-n Mary Kaldor, Marlies Glasius és
Helmut K. Anheier vezetésével zajló Globális civil társadalom kutatást (2001-2009), illetve a
Donatella della Porta által az European University Institute keretein belül irányított DEMOS
(Democracy in Europe and the Mobilization of Society, 2004-2008) projektet. Az LSE
kutatássorozata nyomán megjelenő Globális civil társadalom évkönyvek az ún. globális civil
társadalom legmagasabb színvonalú és mára legnagyobb volumenű leírását, illetve
standardizáló konstrukcióját tartalmazzák. Della Porta kutatása a mozgalomkutatás legerősebb
és leginkább koherens paradigmája felől, a paradigma megalkotóival (elsősorban Sidney
Tarrow-val) együtt dolgozta ki az általa globális igazságosságért mozgalomnak (global justice
movement) nevezett jelenség mára talán leginkább elfogadott tudományos leírását, illetve
legitimációját. A globális civil társadalom meghatározása a globális igazságosságért
mozgalométól elsősorban a két kutatás diszciplináris háttere miatt különbözik, a kutatás
tárgyához fűzött remények azonban nagyban hasonlóak. Hogy a „mozgalom” konstrukcióját
világosan követhessük, mégis külön-külön mutatom be a két kutatást.

1.1. Donatella della Porta: A globális igazságosságért mozgalom
8
1.1.1. A globális igazságosságért mozgalom kontextusa
Della Porta a mozgalomkutatásnak azon angolszász hagyományára támaszkodik, amely a
hatvanas évek végétől kezdve a mozgalmakat a személyes tudattalan, a tömegpszichózis, vagy
(marxi) strukturális okok közvetlen kifejeződése helyett a politikai érdekérvényesítés
racionális és legitim módjaként kezdte el kezelni – nem utolsósorban azért, mert az új
paradigmát megalkotó társadalomkutatók maguk is résztvevői voltak annak az új mozgalmi
ciklusnak, amelynek kutatására az új keretezést megalkották (vö. Goodwin-Jasper-Polletta
2001, Stryker-Owens-White 2000). McCarthy és Zald paradigma-alapító gondolata az volt,
hogy a társadalmi mozgalmak nem tekinthetőek adott problémák közvetlen kifejeződésének: a
kutatásnak épp azt kell megfejtenie, hogyan definiálják, alkotják meg és manipulálják a
mozgalom által felvetett problémát a mozgalmat működtető szervezetek. (Zald-Ash 1966,
McCarthy-Zald 1977, 1987) Ezen szervezeteket és egyéneket Zaldék, közgazdaságtani
analógiára, vállalkozóknak tekintették, akik a környezetükben adott erőforrások
felhasználásával igyekeznek stratégiai célokat elérni. Ez az erőforrás-mobilizációs szemlélet a
mozgalomban „manifesztálódó” okokról szóló társadalomelméleti elmélkedésen túl
megnyitotta a mozgalomkutatás számára az empirikus vizsgálódás lehetőségét egy olyan,
vállalkozásként definiált tárgyon, amelyet már nem tekintett szükségszerűen azonosnak saját
okaival vagy igényeivel, amellyel kapcsolatban a stratégiai építkezés különböző technikáit
lehetett elvárni, s amelynek környezete nem csak az okok, tolerancia vagy elnyomás
szempontjából állt kapcsolatban a mozgalommal, hanem annak lehetséges infrastruktúrájaként
is. Tarrow, McAdam és Tilly ugyanezen logika mentén, a mozgalom politikai környezetére
koncentrálva dolgozták ki a politikai folyamat és a politikai lehetőségstruktúra fogalmát
(McAdam 1982, Klandermans-Tarrow 1988, Tilly 1978)1, amelyek a mozgalmat a politikai
szféra integráns részeként, a formális politikához mint erőforrás-rendszerhez viszonyítva
stratégiailag mozgó entitásként kezelték. A nyolcvanas-kilencvenes évek kulturalista
miliőjében a paradigma kiegészült a mozgalmi identitás és a mozgalmi keretezés
konstrukciójának kutatásával (Snow et al. 1986), ami az erőforrás-mobilizáció gondolatát
Goffman (1974) nyomán kiterjesztette a tapasztalat közös, mozgalmi értelmezésének
kiépítésére is. Azon túl, hogy a keretezés fogalmának segítségével ez a megközelítés az
empirikus kutatás által kereshető és megtalálható jelenségeknek olyan új formáit dolgozta ki,
mint az értelmezési keretek áthidalásának, megerősítésének, kiterjesztésének vagy
átalakításának mechanizmusai a mozgalomépítés során, (Snow et al. 1986, 467-474) a
keretezés-elmélet magába az erőforrás-mobilizáció gondolatába is újfajta dinamikát vitt. Az
így meghatározott közös világértés és identitás egyszerre eredménye és erőforrása a
mozgalomnak, s mint ilyen, a mozgalom dinamikus, kollektív és folyamatszerű jellegére hívja
fel a figyelmet, statikus erőforrások egyszerű, stratégiai felhasználása helyett. (Snow et al. 86,
467)

Mindezeket a tanulságokat a Doug McAdam, Sidney Tarrow és Charles Tilly 2001-es
Dynamics of Contention című könyve foglalja össze egységes paradigmává, egyúttal egy
olyan fogalmi váltást javasolva a mozgalomkutatás számára, amely a különálló entitásokként
kezelt „társadalmi mozgalmak” helyett általában a dinamikus, folyamatos társadalmi
interakciókként értett „küzdelmeket” (contention) helyezné a kutatás fókuszába. Ebben a
kitágított perspektívában, mondják, a demokratizálódás, a nacionalizmus, a vallási
konfliktusok, a mozgalmak, a forradalmak, az etnikai mobilizáció stb. ugyanolyan fajta
jelenségekként kutathatók, a modernizáció általános fogalmi keretébe illesztve – ahol a
modernizáció azokra a folyamatokra utal, amelyek az interakciók és egymásrahatás eddig

1 Szabó Máté politikai keretfeltételeknek fordította, pl. Szabó (1986).
9
példátlan mértékével együtt az ügyek közös rendezésének is újabb és újabb kérdéseit vetik fel.
Tillyék javaslatuk egyik kézzelfogható hasznának azt tartják, hogy a küzdelmekkel foglalkozó
különböző kutatási ágak tanulságai így alkalmazhatóak lesznek egymásra, ami jelentősen
megnöveli a mozgalomkutatás konceptuális eszköztárát. A másik következmény, hogy ez a
megközelítés a politikai küzdelmeket nemcsak a formális politika mezején fogja keresni,
hanem minden olyan színtéren, ahol, mint fogalmaznak, intézményesített hatalmi viszonyok
vannak. Az intézményes vagy intézményen kívüli küzdelmek ebben a felfogásban nem
számítanak különböző fajta dolgoknak, ehelyett Tillyék egy másik megkülönböztetést
javasolnak: a „tartalmazott” (contained) vs. „transzgresszív” küzdelmek fogalmait. A
„transzgresszív” elnevezésből is látszik, hogy a küzdelmeknek szerintük mindig is közük van
az intézményhez, csak az intézményes és intézményen kívüli mezők viszonya változik –
esetleg éppen ez a változás képezi a küzdelmek tárgyát.

Nem mondhatjuk, hogy della Porta a globális igazságosságért mozgalmat egészen közvetlenül
a kialakuló globális társadalom manifesztációjának tekintené, hiszen - a mozgalomkutatás
erőforrás-mobilizációs alapgondolatának megfelelően - egy új globális társadalmi és politikai
környezetben kifejlődő, új komplexitásként határozza meg. Ezzel együtt azonban mindvégig
benne marad egy olyan makrokeretben, amely a mozgalom értelmét a demokratikus globális
társadalom reményében fixálja. Mint több kritikusa megjegyezte (vö. Lo 1992), az erőforrás-
mobilizációs elmélet alapvetően a fejlett, forrásgazdag kapitalista gazdaság analógiájával
dolgozik, olyan körülményeket feltételezve, mint a szabad vállalkozás és a szabad
véleménynyilvánítás joga, amelyek a fejlett kapitalista demokráciák határain túl kevésbé
magától értetődőek. McAdam, Tarrow és Tilly összesített mozgalomkutatási paradigmája,
amelybe della Porta, Tarrow-val közösen, a globális igazságosságért mozgalom koncepcióját
beleépíti, (della Porta-Tarrow 2005) ugyancsak ezzel az egyoldalúsággal jellemezhető
makronarratívába ágyazódik, amennyiben a politikai küzdelemmé általánosított mozgalmak
közös értelmét a demokrácia globális fejlődése, közös kontextusát pedig a modernizációnak a
kapitalizmus és gyarmatosítás összefüggése által nem szennyezett,2 egységes fogalma adja
meg. Az egyes érdekérvényesítési kísérleteket ez a keret úgy teszi ugyanazon térben
láthatóvá, hogy mindegyiket a világon ma újra átalakuló demokrácia forrongásának részeként
veszi szemügyre, ahol a paradigmatikus példák szükségszerűen a fejlett világ demokratikus
mozgalmai lesznek. – Hanagan és Tilly Extending citizenship, reconfiguring states c.
szöveggyűjteményében például, amely a demokráciát nem mint ismert vagy létező
kormányzati rendszert, hanem mint általános, történetileg konstituálódó ideált definiálja újra,
e konstitúció elsődleges példája az európai állampolgárság új formái lesznek, Tarrow és della
Porta közös munkájában pedig a transznacionális kollektív cselekvés új lehetőségét
megmutató, általuk Nyugat-Európában és Észak-Amerikában kutatott globális
igazságosságért mozgalom.

2 Vö. pl Ramón Gosfuguel kritikájával a „nyugati ember ’isten szemével’ néző tekintete” felől látszó
modernitás-fogalomról: egy eurocentrikus nézőpontból a gyarmati terjeszkedés elsősorban kapitalizmust és
kapitalista erőviszonyokat jelent, a gyarmatokról nézve ugyanehhez az interakcióhoz tartoznak más
hierarchiaviszonyok is: a munka és a politikai-katonai hatalom viszonyainak megváltozása, az európai
patriarchátus ráerőltetése a nemek helyi viszonyára, a kereszténység terjeszkedésével kapcsolatos konfliktusok, a
nyugati típusú tudás szupremáciája a helyi tudásokkal szemben, a rasszok és etnikumok hierarchiájának
átalakítása, stb. Mindezek fényében az az eurocentrikus elgondolás, miszerint minden társadalom története egy a
prekapitalizmusból a kapitalizmusba vezető nemzetállami történet, hirtelen csak egy adott szereplő
szempontjának tűnik a sok közül. Ha elismerjük, mondja Gosfuguel, hogy a gyarmatosítás és a modernitás
ugyanazon érme két oldala, hogy az ipari forradalomhoz a gyarmati kényszermunka is hozzátartozik, akkor a
fejlett világ kapitalizmus-, modernizáció-, állampolgárság-, nemzetállam-, vagy demokrácia-fogalmait sem
fogjuk tudni leválasztani a kifele irányuló elnyomás és kizsákmányolás történetéről. (Gosfuguel 2005)
10