Doktori (PhD) értekezés Az utazás művészete a közelmúlt magyar irodalmában Balajthy Ágnes ...

256 Pages·2017·2.29 MB·Hungarian

Doktori (PhD) értekezés

Az utazás művészete a közelmúlt magyar irodalmában

Balajthy Ágnes

Debreceni Egyetem
Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola
2018
Az utazás művészete a közelmúlt magyar irodalmában

Értekezés a doktori (Ph.D.) fokozat megszerzése érdekében
az irodalom- és kultúratudomány tudományágban

Írta: Balajthy Ágnes
okleveles magyar nyelv és irodalom szakos, illetve okleveles anglisztika szakos bölcsész

Készült a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolája (Magyar és
összehasonlító irodalomtudományi program Magyar irodalom és kultúra alprogramja)
keretében

Témavezető: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Dr. Szirák Péter, az MTA doktora, tanszékvezető
egyetemi tanár

A doktori szigorlati bizottság:
elnök: Dr. …………………………
tagok: Dr. …………………………
Dr. …………………………

A doktori szigorlat időpontja: 201… . ……………… … .

Az értekezés bírálói:
Dr. ...........................................
Dr. ……………………………
Dr. ...........................................

A bírálóbizottság:
elnök: Dr. ...........................................
tagok: Dr. …………………………..
Dr. …………………………..
Dr. …………………………..
Dr. …………………………..

A nyilvános vita időpontja: 201… . ……………… … .
Én, Balajthy Ágnes teljes felelősségem tudatában kijelentem, hogy a
benyújtott értekezés önálló munka, a szerzői jog nemzetközi normáinak
tiszteletben tartásával készült, a benne található irodalmi hivatkozások
egyértelműek és teljesek. Nem állok doktori fokozat visszavonására
irányuló eljárás alatt, illetve 5 éven belül nem vontak vissza tőlem
odaítélt doktori fokozatot. Jelen értekezést korábban más intézményben
nem nyújtottam be és azt nem utasították el.
Tartalom

I. Bevezetés ................................................................................................................................. 1
1. A műfajiság problémája.......................................................................................................... 4
2. Utazás és utazási irodalom ................................................................................................... 13
3. Az irodalmi útirajz kialakulása ............................................................................................. 14
4. Turizmus és utazás................................................................................................................ 20
5. Hagyománytörés és hagyományfolytonosság – az utazási irodalom magyar kontextusa .... 28
II. Ízlés, fogyasztás és az utazás szenzációi (Nemes Nagy Ágnes útinaplóiról) ...................... 38
1. A kulturális turizmus mint próbatétel ................................................................................... 39
2. Kelet és Nyugat; hiány és bőség ........................................................................................... 45
3. Amerika – a félelem határvidékén ........................................................................................ 51
III. „Állat formájú emberek, ember formájú állatok” – másság, idegenség, köztesség (Mészöly
Miklós: Pontos történetek útközben) ........................................................................................ 61
1. A köztesség alakzatai és az utazó-identitás .......................................................................... 63
2. Az eszményített utazás dekonstrukciója ............................................................................... 65
3. Romszerűség és emlékezés ................................................................................................... 71
3. Dialógus, többnyelvűség, részvét ......................................................................................... 78
4. A félelem antropológiai mintázatai ...................................................................................... 85
5. Utazás és elmúlás.................................................................................................................. 88
IV. Az utazási irodalom újraértett tradíciói (Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő pillantása) 94
1. Bevezetés .............................................................................................................................. 94
2. Utazás és önreflexió.............................................................................................................. 96
3. Útirajz és természetleírás .................................................................................................... 102
4. A látvány szétíródása ......................................................................................................... 105
5. Utazó és turista ................................................................................................................... 107
6. A szöveg mint gyűjtemény – klisék, toposzok, sztereotípiák............................................. 110
7. Archiválás és értékőrzés ..................................................................................................... 124
V. A Kelet idegensége (Krasznahorkai László kínai útirajzai) .............................................. 130
1. Bevezetés ............................................................................................................................ 130
2. Melankólia és tanúságtétel (Az urgai fogoly) ..................................................................... 134
2. 1. A melankólia diskurzusa ......................................................................................... 134
2. 2. Kína idegensége – ábrázolási és megértési stratégiák ............................................. 148
3. Párbeszéd, nevetés és a megértés határai (Csak a csillagos ég) ......................................... 173
4. Diszkusszió, turizmus, kultúrkritika (Rombolás és bánat az Ég alatt) .............................. 186
4.1. Kultúrpesszimizmus és gyászretorika ...................................................................... 186
4.2 Esztétikum és transzcendencia ................................................................................. 192
4.3. A dialógus vakfoltjai ................................................................................................ 194
4. 4. A turizmus veszélyei ............................................................................................... 198
5. Összegzés ........................................................................................................................... 204
VI. Turizmus, munka, hangulat – az utazás értelemlehetőségei (Térey János: Protokoll) .... 206
1. Munka, „szabad” idő és a turizmus diskurzusa .................................................................. 208
2. Útra kelés és emlékezés ...................................................................................................... 215
3. Térbeliség, atmoszféra, hangulat ........................................................................................ 221
VII. Zárszó .............................................................................................................................. 228
Bibliográfia ............................................................................................................................. 238
I. Bevezetés

„Ahová utaznunk kell. – Önmagunk közvetlen megfigyelése messze nem elég önmagunk
megismeréséhez: szükségünk van történelemre, hiszen a múlt ezer hullámban áramlik tova
bennünk; mi magunk pedig semmi nem vagyunk, csupán az, amit e tovaáramlásból pillanatról
pillanatra érzékelünk […] a történelem megértéséhez fel kell keresnünk a történelmi korszakok
élő maradványait, […] utaznunk kell, ahogy ősapánk, Hérodotosz utazott […] Az utolsó
háromszáz év teljes kulturális színességével és fénytöréseivel bizonyosan eleven még a mi
tájainkon is: csak arra vár, hogy felfedezzük […] Aki, hosszan gyakorolván magát az utazás
eme művészetében, százszemű Argosszá vált, az végül is Ió-ját ‒ úgy értem, egóját ‒ fogja
mindenhová elkísérni, és Egyiptomban és Görögországban, Bizáncban és Rómában,
Franciaországban és Németországban, vándorló és letelepült népek között, a reneszánsz és a
reformáció korában, otthon és idegenben, igen, az hegyen és völgyön, erdőn és mezőn, vízben
és levegőben ennek a létesülő és átváltozott egónak az úti-kalandjaira fog ismerni.”
(Friedrich Nietzsche: Menschliches Allzumenschliches1)

Az utazásnarratíva fontos szereppel bír már a nagy kultúrák első, ránk hagyományozódott
szövegeiben is. Az Ószövetségben a pusztai vándorlás illetve a babiloni fogság történetével jön
létre az utazás mint száműzetés toposza, a Gilgames-eposz főhősének az Alvilágig tartó
vándorlása a spirituális, „belső” utazás szimbólumának tekinthető. A nyolcévi kalandos
hajóutat megéneklő Odüsszeia említése ebben a kontextusban több mint magától értetődő; és
talán nincs is szükség több példára ahhoz, hogy világossá váljék, miért helyezte a legfontosabb
irodalmi archetípusok közé Northrop Frye az utazást. Univerzális természete ellenére azonban
egy történelmi koronként eltérő változatokban létező kulturális praxisról van szó, melynek
alakulásával párhuzamosan új és új minták szerint szerveződött irodalmi reprezentációja is –
legyen szó a 4. századi zarándokasszony, Egeria szentföldi útjáról, melynek leírása a legelső
mű, mely egy, az európai kontinens határain kívül megtett utazást örökített meg;2 vagy az

1 Az idézet a mű második, magyarra még le nem fordított kötetéből származik. „Wohin man reisen muß. – Die
unmittelbare Selbstbeobachtung reicht lange nicht aus, um sich kennen zu lernen: wir brauchen Geschichte, denn
die Vergangenheit strömt in hundert Wellen in uns fort; wir selber sind ja nichts als das, was wir in jedem
Augenblick von diesem Fortströmen empfinden. […] man reisen müsse, wie Altvater Herodot reiste […] Es leben
sehr wahrscheinlich die letzten drei Jahrhunderte in allen ihren Kulturfärbungen und -strahlenbrechungen auch in
unsrer Nähe noch fort: sie wollen nur entdeckt werden. […] Wer, nach langer Übung in dieser Kunst des Reisens,
zum hundertäugigen Argos geworden ist, der wird seine Jo – ich meine sein ego – endlich überall hinbegleiten
und in Ägypten und Griechenland, Byzanz und Rom, Frankreich und Deutschland, in der Zeit der wandernden
oder der festsitzenden Völker, in Renaissance und Reformation, in Heimat und Fremde, ja in Meer, Wald, Pflanze
und Gebirge die Reise-Abenteuer dieses werdenden und verwandelten ego wieder entdecken.” Friedrich
NIETZSCHE, Menschliches, Allzumenschliches = F. N., Werke in drei Bänden, München, Carl Hanser Verlag, 1954,
I, 823–824. [Berta Erzsébet fordítása.]
2 Mary BAINE CAMPBELL, The Witness and the Other World: Exotic European Travel Writing, 400–1600, Ithaca,
London, Cornell University Press, 1988, 15.
1
Europica varietast jegyző Szepsi Csombor Márton peregrinációiról, Goethe itáliai
tanulmányútjáról, vagy az Alpokat megmászó Wordsworth gyalogtúráiról. A mottóban
szereplő, a 19. század végéről származó Nietzsche-mondatok már egy végletekig kimunkált és
összetett utazásfogalmat kínálnak fel, melyben számos korábbi, a felvilágosodás és a romantika
diskurzusából származó felvetés összegződik: a „felfedezőút” során nemcsak a tájakkal, de a
rajtuk keresztül feltáruló múlttal való találkozás közegében zajlik le önmagunk mindig változó
újraértése. Disszertációmban azt vizsgálom, hogy miként viszi színre az utazás „antropológiai
konstans”-nak3 tekinthető tapasztalatát néhány, a 20. század második felében, illetve a 21.
század elején született – Nemes Nagy Ágnes, Mészöly Miklós, Esterházy Péter, Krasznahorkai
László és Térey János tollából származó – mű. Ezek a szövegek az úton lét különféle, politikai,
történelmi, szociokulturális tényezők által meghatározott változatait – a kulturális turizmust, az
államszocialista Kelet-Európában megtett kényszerű rokonlátogatásokat, a kortárs
zarándokutat, a hedonista posztturizmust vagy épp az imaginárius utazást – és ezeknek az utazói
szubjektumra gyakorolt hatását mutatják fel. Mindeközben azzal a kérdéssel is szembesítenek,
hogy a Nietzsche-szövegben szereplő „kaland” vagy a „felfedezés” fogalmainak használati
értéke hogyan változik meg korunkban, amikor az idegen kultúrákról alkotott tudásunkat
megalapozó, illetve az idegenség érzéki tapasztalatát meghatározó közvetítő közegek szerepe
egyre mélyrehatóbbá, sokrétűbbé és kikerülhetetlenebbé válik.
Mielőtt rátérnék annak részletesebb megindoklására, hogy miért ezekre a művekre esett
a választásom, és ezek milyen magyar irodalmi hagyományba illeszkednek, a dolgozat bevezető
fejezetében röviden áttekintem az utazási irodalom történeti, műfaji, mediális kontextusait,
elsősorban világirodalmi példákat felvonultatva. A korábbi történeti periódusokat érintő
látszólagos kitérőt azért tartottam különösen fontosnak, mert habár a disszertációban 1945 után
keletkezett szövegekre koncentrálok, elemzésük során – a hagyományfolytonosság lehetőségeit
vizsgálva – számos alkalommal visszautalok majd a romantika utazáskultuszára, vagy épp az
utazói szerepmodell premodern változataira. E fejezetben rámutatok e terület kutatatásának
legfontosabb dilemmáira és meghatározó kérdésirányaira is – hiszen ezek a dilemmák,
esetleges módszertani problémák a saját szövegértelmezéseimben is minduntalan
visszaköszönnek majd.
Habár az európai kultúrák között minden bizonnyal a brit az, amelyben az utazás, illetve
az útleírás tradíciója a leginkább folytonosnak tűnik, sőt a kollektív emlékezetben is számottevő
szerepet játszik, a „travel writing studies” az angolszász tudományos közegben is csak a

3 SZIRÁK Péter, Ki említ megérkezést? A régi és a két világháború közötti magyar irodalmi útirajzról, Bp., Ráció,
2016, 7.
2
nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján intézményesült. Nyilván nem véletlen, hogy ezen a
viszonylag friss kultúratudományos részdiszciplínán belül a kezdetektől erős az az irányzat,
mely a posztkolonialista kritika4 és a gender studies szempontjait felhasználva fordul oda olyan
művekhez, mint az Afrikát és Indiát megjáró viktoriánius utazók beszámolói, hogy kimutassák
rajtuk a gyarmatosító ideológia diszkurzív mintázatait. Ahogy azt azonban a The Cambridge
Companion to Travel Writingot szerkesztő Tim Youngs kiemeli, a travel writing studiest
mindig is egyfajta sajátos rugalmasság és nyitottság jellemezte, mely teret engedett az
ideológiakritikai olvasatok mellett más típusú – így például a kifejezetten dekonstrukciós
olvasási retorikát alkalmazó – megközelítésmódoknak is.5 Az angol-amerikai kutatási irányokat
izgalmasan egészítették ki azok a német nyelvterületen a nyolcvanas években megélénkülő
vizsgálódások, melyek az interkulturális kommunikáció kérdéskörével, az idegenség
hermeneutikai, illetve fenomenológiai értelmezési kereteivel foglalkoztak. Interdiszciplináris
jellegéből adódóan az utazási irodalom kutatása sokat profitál a történettudomány, a tourism
studies, a kulturális antropológia és az etnográfia eredményeiből is. Utóbbinak remek, a maga
nemében egyedülálló példáját nyújtja Claude Lévi-Strauss Szomorú trópusok című műve, mely
az 1930-as évek Brazíliájának kihalás szélén álló törzsi kultúráit igyekezett rekonstruálni, és
ma az európai utazási irodalom egyik klasszikusának számít – miközben egy, az utazás-
narratívák apóriáit feltáró metaszövegként is olvasható. Fontos megemlíteni ezen a ponton azt
is, hogy a travel writing studies erősen támaszkodik a térbeli fordulat olyan szerzőinek
munkásságára is, mint Foucault, Augé és de Certeau, akik a heterotópia, a nem-hely, vagy épp
a térbeli gyakorlatok fogalmának megalkotásával termékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy
térbeliség, szubjektum és identitás összefüggései új fénytörésbe kerüljenek. Üssünk fel azonban
bármilyen idevágó szakkönyvet, monográfiát, a módszertani apparátus kijelölését mintha
mindig megelőzné a konkrét vizsgálati terület mibenlétének tisztázása – azaz újra és újra
felvetődik az a kérdés, hogy mit is jelent pontosan az, hogy „utazási irodalom”. Nem túl
pontatlan, elnagyolt-e tehát ez a megnevezés? Kimerül-e az ide illeszkedő szövegek sora az
útleírásokban, útirajzokban? (És vajon ezek egyenértékű, vagy csupán rokon értelmű
fogalmak?) Egy műfajt, esetleg egy műfajcsoportot veszünk górcső alá, vagy az idesorolt
szöveget voltaképp csak egy közös tematikus szál kapcsolja össze? Ha ide tartozik Tamási Áron
Bajszerző nagyvilága, vajon ugyanitt tárgyalhatjuk az Ábel Amerikábant is? Amennyiben a

4 Lásd például: Mary Louis PRATT Imperial Eyes: Travel Writing and Transculturation London, New York,
Routledge, 1992.
5 Introduction = Travel Writing (Critical Concepts in Literary and Cultural Studies), szerk. Tim YOUNGS,
Charles FORSDICK, London, New York, Routledge, 2012, I, 12.
3
műfajok a mindenkori befogadó számára „elvárási horizontként” funkcionálnak, hogyan tudnák
összefoglalni az utazási irodalmat érintő elvárásokat, olvasási konvenciókat? A válaszadást az
is nehezíti, hogy az európai nyelvekben rendelkezésünkre álló különféle terminusok és azok
használati értéke nem teljesen fedik egymást.

1. A műfajiság problémája

A különféle utazásszövegek irodalomtörténeti vonatkozásaira elsősorban irodalomtudományos
értelmezési keretben fókuszáló kutatók többféle stratégiát felmutatva küzdenek meg a
műfajiság problémájával, melyek szorosan összefüggnek a „műfaj” fogalmának általuk
használatba vett definíciójával is. Mary B. Campbell, a premodern utazásszövegek egyik
legkiválóbb szakértője egy „más műfajokból megképződő műfajt”6 emleget, Jan Borm
„hibrid”, illetve „kevert”7 műfajiságról beszél az útleírásokkal kapcsolatban: hiszen olyan,
elsősorban autobiografikus szövegtípusok kódjai hatják át ezeket a műveket, mint a napló, az
emlékirat vagy az önéletrajz. Az életrajziság diszkurzív jegyei azonban természetesen változó
alakzatokba rendeződnek: míg William Dampier 1697-es, hatalmas szenzációt okozó New
Voyage Round the Worldjének auktoriális elbeszélője objektív, tudományos pontosságra
törekvő krónikásként pozicionálja magát, aki hajón töltött éveinek többnyire csak külső,
általános jelentőséggel bíró eseményeit – így például az ausztrál bennszülöttek és a brit
felfedezők első találkozását – ismerteti, addig Mary Shelley levélformában írott 1844-es
útirajza már a „belső utazás” romantikus toposzát hozzá játékba. A Rambles in Germany and
Italy én-elbeszélője, aki a Percy Shelley-vel közösen felkeresett itáliai helyszínekhez
zarándokol el újra, a lelkiállapotára tett reflexiók, illetve a szimbolizációs karakterrel bíró
természetleíró passzusok révén utazását egyfajta megnyugvásban végződő gyászfolyamatként
jeleníti meg. Továbbá, ahogy azt sokán hangsúlyozzák, a 18. században már rendkívüli
népszerűségnek örvendő úti beszámolók szignifikánsan hozzájárultak a modern regény
kialakulásához: Daniel Defoe Robinson Crusoe-jának egyszerűségre, és ezáltal a valószerűség
illúziójának felkeltésére törekvő prózanyelve a valósághű elbeszélés épp Dampier8 által
kidolgozott retorikai eszköztárát vette használatba, de azt sem nehéz belátni, hogy a
Bildungsromanban miért válik fontossá az utazás mint cselekményelem és mint a tanulás,

6 CAMPBELL, i.m., 6.
7 Jan BORM, Defining Travel: On the Travel Book, Travel Writing and Terminology = Perspectives on Travel
Writing, szerk. Glenn HOOPER, Tim YOUNGS, Aldershot, Ashgate, 2004, 13–26, 17.
8 Carl THOMPSON, Travel Writing, London, New York, Routledge, 2011,79.
4
nevelődés, ismeretszerzés metaforája. Ezt a folyamatot tárja fel többek között Percy G. Adams,
aki viszont arra a következtetésre jut, hogy ennyire heterogén, széttartó eredetű, keletkezési
idejű és funkciójú szövegek esetén már nincs létjogosultsága a műfaji kategória
alkalmazásának.9 Casey Blanton azáltal oldja meg a heterogenitás problémáját, hogy amellett
érvel: a „modern”, „valódi” útirajz [travel book] a 18. század végén lép szinre önálló
műfajként10 – mégpedig egy igen komplex, kevert eredetű műfajként, mely szerteágazó
hagyományokkal rendelkezik. Hasonló következtetésre jut Paul Fussel, és az ő téziseit árnyaló-
pontosító Carl Thompson is – eszerint a „modern” vagy „irodalmi” útirajz [„modern or literary
travel book”11] olyan, kifejezetten egyes szám első személyű, többnyire retrospektív elbeszélés,
mely az elbeszélői szubjektum és az alteritás különböző megnyilvánulásainak – idegen
országok, szokások, emberek – találkozását viszi színre. Mindebből adódik az is, hogy a
modern értelemben vett szépirodalom (és a modern szubjektumfelfogás) kibontakozása előtti
időszakra, a peregrinusi beszámolók, zarándoklatelbeszélések, uralkodóknak írott levelek,
hajónaplók tarka kevercsére nem szerencsés visszavetíteni ezeket a 18-19. század fordulóján
kikristályosodó műfaji elvárásokat.
A legnagyobb precízióra törekvő taxonomikus megoldási javaslat talán Jan Bormé, aki
egy tágabb és egy szűkebb kategória bevezetését javasolja. Eszerint érdemes különbséget tenni
az utazási irodalom (travel writing, travel literature, Reiseliteratur, le littérature de voyage) és
az útirajz (travel book, travelogue, Reisebuch, Reisebericht, récit de voyage)12 között. Míg az
előbbi elnevezések egy tematikus csoportot takarnak, mely számos műfaj kódjai szerint
szerveződő szövegeket foglal magába, az utóbbiak egy ezen belül elkülönülő, önálló, habár
kifejezetten képlékeny határokkal rendelkező műfajt jelölnek, melyet a szerző egy olyan,
döntően nem fikciós, egyes szám első személyben írott elbeszélésként definiál, melynek
olvasója előfeltételezi, hogy a szerző, a narrátor és a főszereplő, azaz az utazó egy és ugyanazon
személy. (Sajnos a „travel book”, illetve „Reisebuch” szavak literális fordítása magyarul az
„útikönyv” lehetne, amely esetünkben kifejezetten félrevezető. Valószínűleg az útirajz, illetve
az útleírás kifejezések állnak legközelebb az eredeti angol, illetve német jelentéshez, míg az
„utazási regény” olyan, a fikciólétesítés irányába hangsúlyozottabban elmozduló szövegeket
takarhat, mint amilyenek például Krasznahorkai László Az urgai fogoly vagy a Rombolás és
Bánat az Ég alatt című, a későbbiekben általam is elemzett művei.) Habár Borm a non-

9 Lásd: Percy G. ADAMS, Travel Literature and the Evolution of the Novel, Lexington, University Press of
Kentucky, 1983.
10 Casey BLANTON, Travel Writing: The Self and the World, London, New York, Routledge, 2002, 4.
11 THOMPSON, i.m., 17.
12 BORM, 17 – 19.
5