Table Of ContentBEVEZETÉS
AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEMBE
Z. Karvalics László
GONDOLAT – INFONIA Budapest, 2004
© Z. Karvalics László, 2004
Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elő-
zetes írásbeli hozzájárulásához van kötve.
www.gondolatkiado.hu
A kiadásért felel Bácskai István és Nagy Ádám
Műszaki szerkesztő és sorozatterv Gembela Zsolt
Tördelő Unyi Krisztina
A kiadási munkálatokat a Books in Print végezte
ISBN 963 9567 32 9
ISSN 1785-8585
TARTALOM
TARTALOM .................................................................................................................................................................... 3
BEVEZETŐ ...................................................................................................................................................................... 5
1. KÖZELÍTÉSEK AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEMHEZ ......................................................................................... 7
Átalakuló társadalom, megújuló „iskolák” ................................................................................................................... 7
Információgazdaság ...................................................................................................................................................... 7
Történetfilozófia ........................................................................................................................................................... 9
Kultúra- és kommunikációelmélet .............................................................................................................................. 13
Az informatika mint szálláscsináló ............................................................................................................................. 14
2. ALAPFOGALMAK ÉS JELENTÉSEK ..................................................................................................................... 16
Elemi információ és információs alakzatok................................................................................................................ 17
Az elemi információ „csatornái” ................................................................................................................................ 18
Információ és cselekvés .............................................................................................................................................. 19
Az információáram (information flow) folyamatmodellje ......................................................................................... 21
Az információs tevékenységformák és a tárgyiasítási útvonalak ............................................................................... 22
Információtechnológia ................................................................................................................................................ 26
Információ és közösség .............................................................................................................................................. 31
3. AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNETI HAGYOMÁNY ................................................................................................... 37
Az ősforrás: Condorcet (1743–1794) ......................................................................................................................... 37
Információ, történelem, közösség: a szociológia színre lép ....................................................................................... 38
Harold Adams Innis (1894–1952) .............................................................................................................................. 40
A torontói iskola és annak „ellenárama” .................................................................................................................... 41
Az amerikai információtörténeti irányzat ................................................................................................................... 43
Német műhelyek: Kosellecktől Gieseckéig ................................................................................................................ 44
A kontroll mint magyarázóelv: Norbert Elias és James Beniger ................................................................................ 46
4. A MAGYAR INFORMÁCIÓTÖRTÉNETI GONDOLKODÁS KEZDETEI ........................................................... 48
Hajnal István (1892–1956) ......................................................................................................................................... 48
Balogh József (1893–1944) ........................................................................................................................................ 50
Kallós Ede (1882–1950) ............................................................................................................................................. 51
Thienemann Tivadar (1890–1985) ............................................................................................................................. 52
Várkonyi Nándor (1896–1975) ................................................................................................................................... 53
A magyar információtörténelem Hajnal István után ................................................................................................... 54
5. AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEM HAT ÁGAZATA ............................................................................................. 57
Információ-központú elemzés .................................................................................................................................... 58
Információháztartás-történet ....................................................................................................................................... 58
Az információtechnika társadalomtörténete ............................................................................................................... 58
Az információjelenség története ................................................................................................................................. 59
Az információs társadalom előtörténete ..................................................................................................................... 59
Információtörténet ...................................................................................................................................................... 61
Az információtörténeti vizsgálódások „kiterjedése” .................................................................................................. 61
Összefoglalás: a hat ágazat ......................................................................................................................................... 62
6. A HAGYOMÁNYOS ÁGAZATOK INFORMÁCIÓTÖRTÉNETI „ÚJRAÍRÁSA” ............................................... 64
Információ-központú politikatörténet ......................................................................................................................... 64
Információ-központú gazdaságtörténet ...................................................................................................................... 66
Információ-központú társadalom- és technikatörténet ............................................................................................... 70
Információ-központú hadtörténet ............................................................................................................................... 72
7. AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEM HAGYOMÁNYOS DISKURZUSAI .............................................................. 75
Az információs „forradalmak” ................................................................................................................................... 75
Az információáram akadályai ..................................................................................................................................... 82
Úton a „magasb harmónia” felé: világnyelv és világkönyvtár ................................................................................... 86
8. AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEM ÚJ KULCSDISKURZUSAI ............................................................................ 88
Hálózatok a történelemben ......................................................................................................................................... 88
Az információáram „parazitáinak” története .............................................................................................................. 90
Fordítástörténet ........................................................................................................................................................... 91
9. FELÉRTÉKELŐDŐ KUTATÁSI TÉMÁK, JELLEGZETES PROBLÉMATERÜLETEK ..................................... 94
Információrégészet ..................................................................................................................................................... 94
Adatbázis-történelem .................................................................................................................................................. 95
A távközlés „mikrotörténete” ..................................................................................................................................... 96
HIVATKOZOTT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM ........................................................................................................... 99
FÜGGELÉK – 150 AJÁNLOTT INFORMÁCIÓTÖRTÉNETI KUTATÁSI TÉMA ................................................. 106
Általános témák ........................................................................................................................................................ 106
Egyetemes történelem ............................................................................................................................................... 106
Köszönöm az egyes fejezetekhez nyújtott szöveges segítséget szerzőiknek, Demeter Tamásnak
(Balogh Józsefről), Holczer Mártonnak (Német műhelyek) és Kiséry Andrásnak (Thienemann
Tivadarról). Az ábrák elkészítésében segítségemre voltak: Élő Gábor (2., 3., 5., 6., 12.), Szabó
Szilvia és Kleinheincz Gábor (1) Kocsis Frigyes (7–11.).
BEVEZETŐ
1443-ban vagyunk: I. Ulászló és az országnagyok elhatározzák, hogy a nyáron háborút indítanak a török ellen. S mi-
közben július második felében megindul a később „hosszú hadjárat” néven elhíresült katonai akció, III. Frigyessel és
Giskrával is fegyverszünet köttetik. Az év végéig Szófiáig jutnak a Hunyadi János vezette magyar csapatok, s decem-
berben Zlaticánál, majd – már a hideg miatt visszavonulóban –, közvetlenül karácsony előtt, Melsticánál is győzelmet
aratnak a török erők felett.
Ugyanebben az évben, pár ezer kilométerrel arrébb, Koreában – az uralkodó Szedzsong utasítására és teljes egye-
tértésével – a királyi akadémia tudósai kidolgozták a koreai ábécét, a hangült, ezt a tudományos, mégis egyszerű és
hatékony írásrendszert. Az egyszerű fonetikus jelek bevezetése előtt a koreaiak a kínai írásjeleket használták, de az
ennek mesteri elsajátításához szükséges idő miatt csak egy maroknyi kiváltságos arisztokrata kincse lehetett. A hangül
eredeti neve (hun-min csong-üm, vagyis „megfelelő hangok a nép oktatására”) jelzi, hogy a tudás demokratizálásának
felülről vezérelt eszközeként alakították ki. A 10 magán- és 14 mássalhangzóból álló szótagcsoportokra épülő nyelv
könnyű tanulhatósága és alkalmazhatósága nagyban hozzájárult az írni-olvasni tudás magas arányához, később a fejlett
könyvnyomtatáshoz (ma pedig könnyen használható számítógépes rendszerekhez is).
A szablyák, kezdetleges lőfegyverek és lovas csapatok ideje leáldozott (most az 1444-es várnai ütközetről már ne is
essék szó) – a tudáshoz írott szövegeken keresztül való hozzáférés tömegesítésének programja pedig soha nem volt
aktuálisabb. Szedzsong írásreformja mögött a történelmi folyamat olyan összetevője sejlik fel, amelyet a politika és
gazdaság fókuszú történetírás sokáig háttérbe szorított, de különös módon a társadalomtörténet vagy a mikrotörténelmi
irányzat népszerűsége sem emelt előtérbe: az élet minden vonatkozását átszövő információs rendszerek, technológiák és
intézmények világa, amelyek szintetikus tárgyalását és áttekintését, úgy tűnik, éppen egy újabb „információs forrada-
lom” kezdi sürgetni.
1998 májusában jelent meg Alistair Black rövid, de annál kihívóbb írása a Library History hasábjain, amelyben a
könyvtártörténetet nemes egyszerűséggel az „információtörténelem” részhalmazaként (sub-set) tárgyalja, megpróbál-
ván elfogadtatni a könyvtárosszakmával azt, hogy tudomány-rendszertani helyét tekintve a könyv- és könyvtártörténet
tulajdonképpen egy még átfogóbb diszciplína alárendelt területének tekinthető. Az önazonosságának keresésével és
tárgyának, az információnak a meghatározásával jó ideje küszködő könyvtár- és dokumentációtudomány számára
kapóra jött ez a megközelítés, hiszen az információtörténeti kiindulópontot elfogadva újraértelmezhetővé vált a
könyvtár és a könyvtáros társadalmi-történeti szerepe. Most, amikor könyvek és tanulmányok milliói digitális formában,
az interneten keresztül vehetőek birtokba, és a hozzáférhető tartalom egyre kisebb hányada érhető el a hagyományos
csatornákon keresztül, mind világosabban látni, hogy a mindenkori információáram „mérnökeiként, váltóőreiként és
pályafelvigyázó segédtisztjeiként” szolgáló szakemberek pusztán azért „szorultak” évszázadokon át egy „könyvtár”
nevű intézménybe, mert a jelhordozók sokszorosításának a nyomtatás, a tömeges (és ingyenes vagy jelképes árú) hoz-
záférésnek pedig a raktári vagy olvasótermi kölcsönzés volt az egyetlen elterjedt formája. Valódi funkciójukat, a nyil-
vános információforgalomba bekerülő tartalmak osztályozását, szűrését, visszakereshetőségük biztosítását és „fo-
gyasztásra” való előkészítését, a metaadatok létrehozásán keresztül történő értékhozzáadást immár egy többszörösére
nőtt és sokféleképpen rétegzett információs és intézményi térben teljesíthetik ki. A szemléleti fordulat lassan végbemegy:
sok, ebbe az irányba mutató publikáció után sorra jönnek létre a szakmai szervezetek: a leedsi egyetemen életre hívott
Information History Group vagy már a nevével is az új felfogást tükröző japán szakmai szövetség (Japan Association of
Library and Information History).
Ha Blacknek igaza van, akkor az információtörténelem „gyűjtő természete” messze túlmutat rajta és kollégáin – hi-
szen ha a könyvtártörténetre érvényesnek tartjuk, akkor miért ne volna alkalmazható ugyanez a logika a sajtó- és
nyomdatörténetre, a hírközléstörténetre, az oktatástörténetre, a mérésügy történetére – és még vagy másik két tucat
nagy hagyományú tudományra? Hiszen mintha a történettudomány irányzatainak nagy része eo ipso különböző in-
formációrendszerek, eszközök és intézmények történetével foglalkozna! A tudomány-, technika-, művészet-, oktatás-,
nyelv-, írás-, könyv-, könyvtár-, sajtó-, távközlés-, posta- és cenzúratörténet szinte teljes egészében, de a jog-, vallás-,
gazdaság-, had- és politikatörténet számos metszete is jelentős mértékben információrendszerek vizsgálatára épül.
Csakhogy az információs mozzanat ezekben a megközelítésekben vagy színes kultúrtörténeti adalékként, vagy egy
pozitivista-krónikás áttekintés tárgyaként, vagy az adott társadalmi alrendszer vizsgálatának a teljesség kedvéért
megemlített jelentéktelen komponenseként szerepel, társadalmi környezetével és hatástényezőivel való sokoldalú ösz-
szekapcsolás nélkül. Nem az információ, hanem az információval foglalkozó intézmény – nem az információháztartás,
hanem az információ mozgásának technikái és azok eszköztámogatása – nem az információt használó ember, hanem az
információt tárgyiasító eszköz: nagyjából ez a kiindulópontjuk, amely ráadásul „korfüggetlen” is, amennyiben az ide-
sorolható munkák javarészt módszertani újítások nélküli filológiai háttérteljesítményre épülnek.
Ebben a könyvben azt kívánjuk bemutatni, hogy
1. az „információtörténelem” régóta létező irányzat a történettudományban, még ha – intézményesedés híján –
nem jelent is egységes és szerves hagyományt;
2. az információtörténelem kutatási „nyersanyaga” hosszú ideje termelődik: most a modellezés, a fogalmi tisz-
tázás és az információ-központú megközelítés erejét érzékeltető részszintézisek elkészítése van soron;
3. az információtörténeti kiindulópontok következetes végiggondolása grandiózus kutatási programot jelöl ki, és
számos ponton újíthatja meg, illetve frissítheti fel történeti tudásunkat, illetve a történeti kutatásokat vezérlő kér-
désfeltevéseket.
Az alábbi áttekintés – számos kisebb tanulmány után – a témakör első rendszerezési kifejtési kísérletének tekinthető,
annak minden gyermekbetegségével és kiforratlanságával. Kérem az Olvasót, nézze el nekem.
1. KÖZELÍTÉSEK AZ INFORMÁCIÓTÖRTÉNELEMHEZ
Átalakuló társadalom, megújuló „iskolák”
„Ahogy az asztalos a mának dolgozik… a történésznek is a saját jelenkorában felmerült
kérdésekre kell a maga eszközeivel válaszolnia…” (Kosáry Domokos)
„…Csakis a jelen szemüvegén keresztül át vizsgálhatjuk, illetve érthetjük meg a múltat… a
jelen megértésének a múlt a kulcsa.” (E. H. Carr)
Elgondolkodtató, hogy a történetírás klasszikus szállóigéjének („historia est magistra vitae”) közhellyé kopásával
párhuzamosan hányféle alakváltozatban tűnik fel ugyanez a tartalom a legelmélyültebb megközelítésekben is. Szinte
nincs e századnak olyan neves, elméleti-történetfilozófiai kérdésekben állást foglaló történésze, akitől ne tudnánk idézni
a találomra kiválasztott mottókhoz hasonló egyértelműséggel megfogalmazott alapelvet. Az öncélú jelen-
re-vonatkoztatottságtól, a „prezentizmustól” persze minden jelentős gondolkodó nagy műgonddal határolja el magát,
megismételve vagy újra felfedezve Marc Bloch ez irányú érveit. Ritkábban fordul elő, hogy a „jelen megértésének”
funkcióját – Fernand Braudel nyomán – a „jövő megismerésének támogatásában” találják meg, de sokan eljutnak ahhoz
a közvetlen módszertani követelményhez, hogy „…minden új nemzedéknek a maga módján át kell írnia a történelmet
…minden új történésznek, ha nem elégszik meg azzal, hogy új válaszokat adjon a régi kérdésekre, felül kell vizsgálnia a
kérdéseket is” (Collingwood).
Mindezt szem előtt tartva sokatmondó, hogy a történettudomány és a hozzá egészen közel sodródott történeti ant-
ropológia legzajosabb „új (vagy új köntösben jelentkező) kérdései” a mégoly sikeres válaszokkal együtt is voltaképpen
hermeneutikai-módszertani természetűek, miközben a jelen valósága soha nem tapasztalt dübörgéssel tör be a tudós-
szobák csendjébe. Nem kell haladás- vagy katasztrófapártinak lenni ahhoz, hogy az ezredvég félelmetes tempójú gaz-
dasági-társadalmi átalakulásainak horderejéről fogalmat alkothassunk. Az elkerülhetetlenül felvetődő dilemmák által
közvetített lelkiismereti kihívás társadalmi mozgalmakban és intellektuális műfajokban ölt testet: a zöldmozgalmak, a
trendpublicisztika és a futurológia „felfutása” mögött a jelen állapotnak ugyanazt a kihívását találjuk. Nincs semmi
meglepő tehát abban, hogy az ökológiai szemlélet előretörése megtermékenyítette a törtenésztársadalom egy részét is, és
megszületett az „environmental history”, a történeti ökológia, amely az ember(társadalom) és a természeti környezet
által alkotott rendszer különböző típusú történeti megragadásának irányzatait gyűjtötte össze. E „legfiatalabb tudo-
mány” – hogy a művelésébe örvendetesen gyorsan és magas színvonalon bekapcsolódó hazai műhely reprezentatív
kötetének bevezető tanulmányát idézzük – lassan húszéves. 1986 nyarán, a berni Nemzetközi Gazdaságtörténeti
Kongresszuson született, és rövid idő alatt szédületes pályát futott be. Tanszékek, konferenciák, kutatóközpontok,
folyóiratok, monográfiák, nemzetközi szervezetek jelzik, hogy az új diszciplína valamilyen formában „telibe találta” a
jelen állapotot.
Hasonló utat futott be az 1957-ben „anyakönyvezett” történeti pszichológia, amely a globalizálódó, felgyorsuló vi-
lágban mind sérülékenyebbnek tűnő emberi psziché vizsgálatát történeti dimenziók kinyitásával támogatja – sőt, ahogy
a külső és a belső, a közösségi és az individuális, a kulturális és a mentális minőségek összeérnek, az etnopszichológia
felé való lépés tágítja tovább az irányzat tudományos programját.
Nem kétséges, hogy az ökológia, a biotechnológia és a „humán problémák” körül csoportosul a korkihívások tekin-
télyes része. Éppen ezért egészen feltűnő, hogy a korkihívások másik nagy vonzáspontja, az „információs robbanás”,
az „információs társadalom” nem eredményezett „történettudományi detonációt”. De vajon miért?
Információgazdaság
A társadalomtudományok közül elsőként a gazdaságelmélet figyelt fel a technika és a gazdasági gépezet metamorfó-
zisára. Fritz Machlup és Marc-Uli Porat történeti kitekintést sem nélkülöző összegző műveikkel hívták életre a hatvanas
években az „információ- és tudásgazdaságtant” (Information and Knowledge Economy), amely a gazdaság, illetve a
termelés információs természetű szektorainak elkülönült vizsgálatában találta meg feladatát. Csakhogy a kihívás még
mélyebb: ha – Lamberton nyomán – „az információ- és tudásgazdaság azzal a felismeréssel indult, hogy a gazdasági
rendszert mozgásba hozó döntéseket annak tárgyával az információáramlás kapcsolja össze”, akkor nem elég pusztán
az információs szektorra figyelni, hanem a gazdaság működési elvének és fejlődésének egésze igényli a jól feltett „új
kérdéseket”.
„A gazdasági fejlődés megértésének valódi kulcsát adó információs és tudásfolyamatok nem foglalták el méltó he-
lyüket a közgazdászok gondolkodásában” – Kenneth Boulding negyedszázados megállapítása mind a mai napig érvé-
nyes, mert az „alternatív közgazdaságtan” inkább ökológia- és etikaorientált.
Pedig ugyancsak állhatna rendelkezésre megfelelő gazdaságelméleti hagyomány. Éppen a magyar Jánossy Ferenc
mutatta meg nagy sikerű könyvében (A gazdasági fejlődés trendvonaláról) és más írásaiban még a hetvenes évek elején,
hogy „a javak áradatának bőségét” az emberi tudás és az élőmunka határozza meg. A gazdaság fejlődése tehát végső
soron a munkaerőben rejlő adottságok kibontakozásától függ. Jánossy kiemeli, hogy „a tudásanyag fokozatosan elto-
lódik a közvetlen egyéni tapasztalaton nyugvó ismeretektől olyanok irányába, amelyek készen vehetők át másoktól,
vagyis amelyek szó, írás és ábrák közvetítésével sajátíthatók el. Minél specializáltabbá válik ugyanis az egyes ember
mestersége, annál jobban összeszűkül az a tudástartomány, amelyen belül még saját tapasztalataira támaszkodhat, és
annál sokrétűbben kapcsolódik munkája mások tevékenységéhez, amelyeknek eredményét részben már tárgyiasult
formában használja fel. Mind saját igen körülhatárolt tevékenysége, mind pedig az ezen kívüli szakterületekkel való
sokrétű kapcsolata olyan ismereteket tesz szükségessé, amelyek már nem sajátíthatók el egyéni, közvetlen tapasztalatok
útján, hanem csak oktatás által vagy könyvekből.” Ennek megfelelően a gazdasági teljesítmény megértése szempont-
jából az oktatás – vagy még inkább a kiképzési idő, vagyis egy meghatározott tudásteljesítmény intézményes „felépí-
tése” – majdhogynem fontosabb, mint a megszokott „nyers” paraméterek. Jánossy egyenesen odáig megy, hogy „a
társadalom össztudásának gyarapodását, mint totális folyamatot” az „egyes ember individuális tudásának növekedésé-
től” elválasztva az egyéni ismeretek változását állítja a középpontba.
Ferruccio Rossi-Landi a marxi áru-fétis gondolat továbbvitelével az újratermelésnek két fajtáját különböztette meg:
1. használati tárgyak anyagi termelése,
2. verbális információk nyelvi „termelése”.
Az olasz tudós remek elemzésben mutatta ki, hogy a jelcsere bonyolódása (és leválása a kereskedelmi jellegű cseréről)
a társadalmi struktúra összetettebbé válásával jár együtt, és a kommunikációt ekképpen a jelek és információk terme-
lésének, cseréjének és fogyasztásának szakaszaira bontva akár olyan, párhuzamos világtörténetet is írhatunk, amelyben
éppen ez a jelenségvilág áll a vizsgálat fókuszpontjában.
Rossi-Landi és Jánossy több évtizedes, termékeny megközelítése azonban sajnálatos módon többszörösen is torzóban
maradt. Ahelyett, hogy a társadalomelmélet erős történeti fókusszal foglalkozni kezdett volna az információáru sajá-
tosságaival, átengedte azt a modern leíró közgazdasági iskoláknak. Pedig abból a felismerésből kiindulva, hogy az
információ- és tudásalakzatok önmagukban és áru formájában sem elfogyaszthatóak, sőt „birtokbavételük” egyenesen
sokszorosításnak tekinthető, vagy hogy sokkal nehezebben kisajátíthatóak, mint a „fizikai áruvilág”, jó néhány gaz-
daság- és társadalomtörténeti alaptétel kerülhetett volna más megvilágításba.
Ennél is fájdalmasabb azonban talán az a tény, hogy az áruviszonyok felől a tulajdonviszonyokhoz megérkező
elemzések sem vették figyelembe a kétfajta újratermelési „kört”, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyták az in-
formációtulajdon és a tudásvagyon kérdéskörét. Ebből fakadóan természetesen (aforisztikus és szervetlen bekezdés-
kivételektől eltekintve) a tulajdonra épülő társadalmi struktúra vizsgálatakor is teljesen háttérbe szorult az információ-
és tudásmonopóliumok, az információs hatalom, az információs egyenlőtlenségek szerepének és súlyának a vizsgálata.
A marxista diskurzusokban hiába maradt mindvégig előtérben a technológiai determinizmus problémaköre, ha az esz-
közök, szerszámok és gépek energiacentrikus világából is éppen az információ- és tudástechnológia rendszerei ma-
radtak ki.
Az információs jelenségcsalád figyelmen kívül hagyásának okait többé-kevésbé pontosan tudjuk. Anélkül, hogy
maga a probléma valaha is „tematizálódott” volna e szerzőknél, az anyagi szférára koncentráló szemlélet minden je-
lentős problémametszetben ösztönösen akcidentálisnak, lényegtelennek, kiegészítőnek minősítette az információs
dimenziót, a „fősodort”, a „mélyáramot”, a „lényeget” az anyagi termelésben ragadva meg. Amikor Marx a Grundrisse
1857– 58-as kéziratában a „munkaidő alatt mozgásba hozott hatóerők hatalmának” megnövekedésére felfigyel, közel jut
ahhoz, hogy a termelési tényezők közé explicit módon építse be nemcsak a „tudomány általános állását és a technológia
haladását”, hanem a munkás fejében lévő tudásvagyont is. (Mellesleg a termelési folyamatnak azt az egyedüli mozza-
natát, amelyet a tőkés nem tud teljes mértékben kisajátítani, és amelyet a munkás nem teljes mértékben bocsát áruba, sőt
még a legmonotonabb munka során is tapasztalattömeg-növelés formájában gyarapít.) Mivel azonban az emberi tőkébe,
a tudásvagyonba való beruházás folyamatainak „látható világa” csak később alakult ki, Marx mégsem tulajdonított
mindennek akkora jelentőséget.
Noha a 19. század végére már befejezett ténynek volt mondható a telefon és a távíró diadalútja, és megkezdődött a
modern tömegsajtó kialakulása, nem csoda, hogy nemcsak Marx, de a szociológia és a társadalomelmélet korai klasz-
szikusai sem érzékelték, hogy az egykor akcidentális információs mozzanat mind fontosabbá válik, visszamenőleg is
felértékelve a szerepét az elemzésekben. Ma, a „konvergenciaminőség”, a távközléssel összeolvadó számítástechnika,
média és oktatás birodalmában, a tudástechnológia, a tudásgazdaság diadalmas előretörésének, az információs szektor
dominanciájának időszakában mindez viszonylag tisztán látszik, mint ahogy az is, hogy az „információs társadalom”
néven megragadott új gazdasági-társadalmi minőség világtörténeti szerepét és transzformálóerejét tekintve legalább
akkora horderejűnek tűnik, mint a modern kapitalizmus kialakulása.
Az információs társadalom vezető teoretikusa, Manuel Castells kezdetben igyekezett is a formációelmélet kategóri-
áiban leképezni a változást, és jó ideig „információs fejlődési módról” beszélt, hogy aztán fokozatosan lecserélje a
kifejezést, és háromkötetes nagy monográfiájában már kikerülje a kérdést, „hálózati társadalomról” (network society) és
„információs korszakról” (information age) beszélve. Ennek fényében viszont egyenesen meglepő, hogy ez a felismerés
nem eredményezett visszamenőleg módszertani fordulatot a történettudományban. Ahogy ugyanis a tőkés fordulat felől
nézve Marx tollán az egész emberi történelem a „prekapitalista” mezőben vált értelmezhetővé, ugyanúgy tűnik indo-
koltnak a világtörténet „preinformációs társadalmak” soraként való megközelítése, az információ-központú történet-
írás kísérlete.
Történetfilozófia
Az „információgazdaság” által vágott ösvényen könnyebben haladt azért előre a társadalomelmélet is. A nyolcvanas
évek elejére gyakorlatilag önálló tudományterületet teremtett az „információs társadalom” tanulmányozásával (szak-
folyóirat, konferenciák, kutatóközpontok stb.), ám makacsul megragadt a szociológiai/gazdaságelméleti/politológiai
keretek között, s a történeti kitekintést paradox módon a „futurológiai” iskoláknak engedte át. Közülük a legismertebb
és legtöbb nyelvre lefordított szerzők, Alvin és Heidi Toffler szuggesztív jövővíziói a „harmadik nagy társadalom-
történeti hullám” koncepciójára épülve az információs korszak tartalmait a földművelő és ipari korszakok szerkezeti és
fejlődési sajátosságaiból kiindulva ragadják meg. Minden vitatható következtetésük ellenére a Toffler-művek nagy
érdeme a kérdésnek a köztudatba való bevitele – legalább egy elnagyolt modell erejéig, afféle gondolati előőrsként
olvasók milliói számára öltött testet a jelen kihívásának történeti beágyazottsága.
A társadalomtörténeti folyamatok vizsgálata elképzelhetetlen szakaszolás nélkül. A felosztások egy része kizárólag
arra alkalmas, hogy külsőleges szempontok alapján elkülönítsen, s ennek révén tegyen tárgyalásra alkalmassá egyes
periódusokat (őskor/ókor/középkor/újkor). Más megoldások a társadalmi-gazdasági szerkezet legmeghatározóbbnak
érzett mozzanatával tagolnak, s ezek egyúttal már az adott korszakok „jellemzésére” is vállalkoznak (ősközössé-
gi/rabszolgatartó/feudális/kapitalista). Újabban a legelfogadottabb tagolássá az egyes történeti állapotokra jellemző
domináns tevékenységformákra épülő elméleti konstrukció vált (halász-vadász-gyűjtögető/földművelő/ipari/ posztin-
dusztriális társadalom). A korszakelnevezéssel tartalmi állításra is vállalkozó felosztások közös jellemzője az, hogy a
történelem „motorjaként” a korszakok közötti átmenet nagy kérdéseire figyelnek, akár „forradalomként”, akár „a ter-
melési mód megváltozásaként”, akár új „társadalmi-gazdasági alakulat” létrejötteként írják le a megszülető minőséget.
Hogy napjainkban a változások felgyorsulása miatt éppen úgy új minőség születését érjük tetten, annak számos bi-
zonyítékát láttuk. Azzal azonban, hogy elnevezzük „információsnak” a formálódó társadalmi képletet, még nem tettünk
értelmes állítást a többi társadalomtörténeti korszakhoz való viszonyával – és ezzel összefüggésben tényleges horde-
rejével – kapcsolatban. Ha ebből a szempontból nézzük meg az irodalmat, azonnal kiderül, hogy az egyes iskolák
egészen másfajta minőséget értenek „információs társadalmon”, s egészen eltérő „forradalmi szerepet” tulajdonítanak
az információtechnikának. Az is kiderül, hogy a sematikus alapmodell alkalmatlan komoly vizsgálatokra, előbb ala-
posan át kell azt alakítani.
1. táblázat. A társadalomtörténet „négy korszaka”
↓ HALÁSZ-VADÁSZ-GYŰJTÖGETŐ TÁRSADALOM
FÖLDMŰVELŐ TÁRSADALOM
IPARI TÁRSADALOM
INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM
Az ábra nem tudja tükrözni az egyes periódusok időtartama közti különbséget. Pedig pontosan egy-egy nagyságrendnyi
eltérés van köztük: több tízezer, több ezer és több száz éves korszak-elődeihez képest az információs társadalom legjobb
esetben néhány évtizedes képződmény. (Más kérdés, hogy – egyes demográfiai becslések szerint – az évek száma a
populációk nagyságával megszorozva nagyjából állandó értéket tesz ki – tehát öszesen annyian élnek ma az „informá-
ciós társadalomban”, mint ahányan mindösszesen a korábbi periódusokban.) Az időfaktor érvényesítésétől mindene-
setre el kell tekintenünk.
A vízszintes tagolás egyik pillanatról a másikra történő változást sejtet, pedig valójában hosszú átmenetekről van szó,
amelynek során kiformálódnak és lassan meghatározóvá válnak a következő periódusra jellemző viszonyok.
Az ábra nem veszi figyelembe, hogy a formációváltás korántsem szükségszerű, a változások nem globálisak. Ennek
következtében az új társadalomtörténeti szakasz mindig centrumterületre vonatkoztatott, amit az alacsonyabb szinteken
rekedt társadalmak fognak körül. Jelenleg tehát még mindig találunk ún. természeti népeket, a Föld sok pontján még
mindig a mezőgazdaság a létfenntartás kizárólagos forrása, az ún. „fejlődő” országok többsége pedig éppen egy ipa-
ri-modernizációs szakaszban van…
S végül ez a lakonikus szakaszolás egyáltalán nem érzékelteti, hogy a későbbi, „fejlettebb” korszak mindig őrzi – még
ha lecsökkent arányokkal is – valamennyi korábbi tevékenységformát. Az „információs korszak” vízszintes metszetébe
jelentős százalékkal beletartozik az ipari szféra, az élelmet és az ipari nyersanyagot biztosító néhány százalékos agrár-
szféra, sőt a társadalom „legalján” élők számára még a gomba, a vadon termő növények és a vadhús, illetve a hal
megszerzésének a legkorábbi időkre visszautaló aktivitásformái is mindennapi realitások. Ráadásul mindez nemcsak
előre-, hanem visszafelé is igaz: valamennyi szakasz különböző arányban tartalmazta a későbbi korszakokban uralko-
dóvá váló aktivitásformákat is, csak éppen kiegészítő szerepre kárhoztatva. Egy őskori közösség napi működésrend-
jében tehát fellelhetőek voltak a majdani földművelő szakaszra jellemző állapotok (például a gyűjtés rendszeres cél-
pontjait jelentő bokrok és cserjék védelme), az eszközkészítéssel és a kézműves-tevékenység kezdeteivel a majdani
„ipar” előképe. A tájékozódást (elsősorban a visszatalálást) segítő térképekkel, naptárfunkciójú rovásokkal, a környezet
élővilágának és a gyógyításra használható anyagok rendszerező ismeretével és az ennek megőrzésére és átadására
szolgáló mnemotechnikákkal pedig az „információs” mozzanatot érhetjük tetten.
Az „ábrakritika” első tanulsága tehát az, hogy a korszakelnevezések mögött egy állandóan változó társadalmi térben
éppen uralkodó szerephez jutó tevékenységet kell keresnünk,így helyesebb volna a „-domináns” utótaggal kiegészíteni a
négy elnevezést.
A populációk nagyságával való számolgatás egy másik kulcsösszefüggésre is ráirányítja a figyelmet. Arra ti., hogy a
domináns tevékenységforma általában domináns közösségformával jár együtt, s adott közösségnagyságok megfelel-
tethetők adott társadalomtörténeti szakaszoknak. A reprezentálandó környezetelemek száma nemcsak a relevánsnak
minősíthető objektumok, hanem a gyarapodó számú közösségtagok mint potenciális kommunikációs-interakciós part-
nerek révén is megnő, s nem véletlen, hogy a korszakváltások környékén a közösségi nagyságrendugrások kísérőjeként
mindig a kommunikációs technika valamelyik „forradalma” jelentkezik. Az írás a termelőtevékenység kezdeteinél, a
könyvnyomtatás az európai „intellektuális piac” kiszélesedésének időszakában, a távközlés a modern nemzetállamok
kialakulásakor. Az egyes korszakokhoz jellemzően rendelhetőek hozzá azok a sajátos világkép-princípiumok, ame-
lyekre a világ és a társadalom szemléletének fundamentumai épültek, s amelyek a tapasztalatoknak, illetve az új je-
lenségeknek az értelmezésekor az alapvető igazodási pontokat jelentették. A négy társadalomtörténeti szakasznak
sorban a statikus, a dinamikus, az energiacentrikus és az információcentrikus világkép feleltethető meg, ugyanolyan
„horizontális szórással” (vagyis szimultán jelenléttel), mint a tevékenységformák maguk.
A valóság változásait a világképváltozás azonban fáziskéséssel követi: a terjedési sebesség lassúsága jórészt annak
rovására írható, hogy az új világkép szűk (általában tudományos, illetve művészeti) körben való megjelenése és tö-
megessé válása között hosszú idő telik el. Mindezt a fenti összefüggésekkel együtt rendszerezve lásd az alábbi táblá-
zatban.
