Table Of ContentEGYETEMI KÖNYVTÁR
233947
ET RERUM POLÍTICARIJ!
A JOGI GONDOLKODÁS
PARADIGMÁI
SZÖVEGEK
EGYETEMI KÖNYVTÁR
233947
A JOGI GONDOLKODÁS PARADIGMÁI
SZÖVEGEK
-
'i S -
Ú T - 5 A
Budapest, 1999
BIBLIOTHECA
CATHEDRAE PHILOSOPHIAE IURIS ET RERUM POLITICARUM
UNIVERSITATIS CATHOLICAE DE PETRO PÁZMÁNY NOMINATAE
BUDAPEST
ID FASCICULI 2
1 B2 00069296 élté ék Szerkesztette
Varga Csaba
Fordította
Varga Koppány és Varga Csaba,
ellenőrizte
Varga Csaba
(H.L.A. Hart szövegét fordította Takács Péter,
ellenőrizte Krokovay Zsolt)
ISSN 1416-4639
ISBN 963 379 584 2
A Szövegek a jogi gondolkodás paradigmáinak tanulmányozásához
1996-os, 1997-es előzetes kiadásainak rövidített változataként
A jogi gondolkodás paradigmái Szövegek 1998-as kiadásának utánnyomása
Készült a TEMPUS S.JEP 09090/95. számú projektumának keretében
és pénzügyi támogatásának köszönhetően
PÁZMÁNY PETER KATOLIKUS EGYETEM
JOGBÖLCSELETI INTÉZETE
Prof. Dr. Varga Csaba
1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.
(H—1428 Budapest 8, Pf. 6)
Tel./fax 42 97 226, Tel. 42 97 227
intézetvezető: 42 97 230
© Varga Csaba (szerkesztés, fordítás)
© Takács Péter (H.L.A. Hart szövegének fordítása)
Osiris Kiadó
2CG3 JúL 7 A nyomdai kivitelezés az ETO-Print Kft. munkája
Felelős vezető: Balogh Mihály
Tartalomjegyzék
A gondolkodás módszertani irányai
Michel Villey A joglogika története 1
A történelemfilozófia tudományelméleti problematikája
Chaím Perelman Egyetértés hiánya és a döntések racionalitása 17
A gondolkodás paradigmái
George Lakoff Megismeréstudományok és a jog 24
Kérdőjelek a jelentésben
H. L. A. Hart A jog nyitott szövedéke 35
Stanley B. Fish Fish kontra Fiss 47
Charles M. Yablon Jog és metafizika 52
Névmutató 67
Jogforrásmutató 69
Tárgymutató 70
A GONDOLKODÁS MÓDSZERTANI IRÁNYAI
MICHEL VILLEY
A joglogika története*
“A joglogika története” — túl nagyratörő tárgynak tetszik, ám tudomásom
szerint jogtörténészektől még túl kevéssé is vizsgáknak ahhoz, hogy átfogó
képet alkothassunk s közvetíthessünk róla. És ezen felül logikusnak is
kellene lennem ehhez, ám generációm, melybe jobban belevésődött
Corneille, Racine és Cicero, mint a halmazok matematikája, rosszul
tájékozódik a szimbólumok és egyenlőségek azon dzsungelében, amely a
mai logikát jellemzi. Sőt nemcsak egyszerűen valamelyest bejáratosnak
kellene lennünk a mai logikába, de képesnek a problémái fölötti vitára;
tudnunk, hogy mit köszönhet a logika a modem tudományos fejlődésnek
és képesnek arra is, hogy más filozófiákból táplálkozó eltérő logikákkal
szembesíthessük. Mindez olyan ismereteket feltételez, amikkel a szerző
nem rendelkezik.
Pusztán jogtörténész vagyok; pontosabban — noha a “filozófia” szó
azoké, akikkel az ember olykor fél közösséget vállalni — a jogfilozófia
történésze. A joglogika partjait is csak a jogfilozófia ürügyén közelíthetem
meg. Feladatom így aligha lehet más, mint találkozási pontok és kölcsönös
függőségi viszonyok megjelölése a két eltérő diszciplína között.
Persze ez sem haszontalan. Valóban: ha meg kell határoznunk, hogy mi
a joglogika, vagyis a logika mely része vagy milyen fajtája alkalmazható a
jogban, ugyan miképpen is gondolhatnánk el mindezt anélkül, hogy egyet
ne értenénk a “jog” szó jelentésében? Nehéz probléma ez, melyre sajnos
számos erősen eltérő válasz létezik. A joglogikával foglalkozó kiváló
szakemberek közt számosán vannak, akik magától értetődő
nyilvánvalósággal posztulálnak egy valójában vitatható jogmeghatározást.
Gondolati konstrukciójuk ezen alapul. Következésképpen olyan képet
nyújtanak számunkra a joglogikáról, amely legalább is saját ízlésem
szerint túlzottan szűknek, s ezért meg nem felelőnek tetszik. És talán eltérő
következtetésekre jutnának, ha jogfilozófiai posztulátumaikat egyszer
vitára bocsátanák.
* Histoire de la logique juridique' Annales de la Faculté de Droit et des Sciences économiques de
Toulouse XV (1967) 1, 65-82. o. és 'Questions de logique juridique dans l’histoire de la philosophic du
droit’ in Etudes de logique juridique II: Droit et logique / Les lacunes en droit, pubi. Ch. Perelman
(Bruxelles: Bruylant 1967), 3-22. o. [Travaux du Centre National de Recherches de Logique], Fordította
Varga Csaba
■
Michel Villey
Mivel nincs idő arra, hogy most kibontsuk a “jog” szó meghatározásai
történetének hallatlan gazdagságát, az alábbiakban csupán két
meghatározás szembeállítására korlátozódunk. Az egyiket modern nek
nevezzük, a másikat klasszikusnak — értve ez utóbbin azt, amit
Görögországban, a klasszikus római jogban s a középkor jogtudósi
jogában tisztelünk. Kérdésünk az, hogy a jogi módszer s joglogika milyen
fogalmai felelnek meg e két szembenálló jogfelfogási módnak. Az olvasó
bizonyára megbocsátja szerzőnek, ha az uralkodó divattól eltérően a múlt
távoli vidékeire téved és olyan formulákat idéz fel, amelyek jelen
szokásainktól idegenek s látszólag már a múlt ködébe vesztek.
I.
Először térjünk a modern korszakra. A történészek szokása szerint
modemnek nevezzük azt a korszakot, amely nagyjából a középkor vége s a
francia forradalom közötti időt fogja át. Ez nem a mi korunk: századunk
immár nem modem idő számunkra, és ami jelenlegi gondolkodásunkban
valóban élő, az inkább reakció a “modem” filozófiával szemben.
Mindazonáltal mindannyian a modem filozófia örökösei vagyunk: ez áll
hozzánk legközelebb és — kétség kívül leginkább a jogászoknál — még
mindig ez az alapja képzésünknek, közhelyeinknek és rutinjainknak
egyaránt. Oly mértékben függünk tőle, hogy főbb témáinak a megértése
számunkra nehézséget aligha okoz. Nem kell tehát sokáig időznünk e
komái. Annyiban tárgyaljuk csupán, hogy összehasonlítás alapjául
szolgálhasson.
1. A JOG MEGHATÁROZÁSA
A modem jogi gondolkodást (anélkül, hogy részletekbe mennénk s csupán
egyfajta ideáltípus elsietett felvázolására korlátozódva) véleményem
szerint a jognak szellemi termékként és kizárólag az emberi szellem
termékeként való szemlélete jellemzi. Eszerint a jog normákból van
képezve, s ezek révén az emberi szellem a természet tényeinek parancsol.
A jog lényegének és forrásainak ilyes fajta felfogása mögött a modem
filozófia alapvető kettőssége rejlik. Két elkülönülő világként ez választja
szét Descartes-nál a szellem és a terjedelemmel bíró testek világát,
KANTnál pedig a létezőt a jelenségtől s ugyancsak a létet aJegyentől. A jog
az emberi szellemtől származó norma, mely a természet legyenjét úja elő
(kétségtelenül ezt íz előfeltevést fogadják el fenntartás nélkül
teoretikusaink közül is számosán, amikor a joglogikát a logika ún.
“deontikus” vagy “normatív” vállfájaként tárgyalják — olyan minősítéssel
élve, amely számomra legalább is kétséges).
2
A joglogika története
E jogfilozófiának számtalan változata van, ezek sokaságába azonban
most nem hatolhatunk bele. Ezek egyike például Savigny és pandektista
iskolája: számukra a jogszabály nem annyira az egyedi ember szellemi
terméke, mint inkább a népek kollektív szellemiségéé. Mindenekelőtt
azonban a modem jogfilozófián belül két alapvető irányzatot kell
megkülönböztetnünk:
a) Egyesek számára a jogszabály az emberi értelem terméke. A /
bennünket foglalkoztató korban ilyen a racionalista irányzat s az ún.
természetiogi iskola. Ilyen például Grotius. A jogszabályok rendszerét
Grotius megkísérli az erkölcsiség néhány racionális elvéből levezetni:
nem lopni, ígéretet megtartani, okozott kárt megtéríteni. Ehhez
hasonlóan Kant törekvése is arra irányult, hogy természetjogát a tiszta
gyakorlati ész néhány racionális axiómájából kiindulva építse fel.
b) A másik iskola a jogszabályok forrását az emberi akarat ban 2.
látja. Ilyen HOBBES és tanítványainak iskolája, melyet gyakran a
pozitivista címkével illetnek. Eszerint a társadalmi szerződésben
felhatalmazott törvényhozó önkényes akarata hozza létre a jogot.
Mostani szempontunkból azonban egyre megy, vajon a jogot az észből
vagy az akaratból, avagy e kettő valamiféle keverékéből származtatják.
Mindenképpen az emberi szellem terméke, s az emberi szellemben
felfogott és általa tételezett szabályokból áll. Következésképpen a jogot
szabályösszességként határozzák meg. A polgári jogból tartott
kurzus első órájától kezdve hagyományosan így tanítják a jogot
egyetemeinken.
2. A JOGI MÓDSZER
Következésképpen a modem jog világában kialakult a jogi megoldások
kitalálásának bizonyos módszere, a diskurzus és a jog bemutatásának
bizonyos formája, melyet “jogtudománynak” neveznek. Elvileg minden
megoldás szükségképpen megtalálható olyan szabályokból kiinduló
következtetés segítségével, amelyek az ész vagy az akarat termékeiként az
emberi gondolatban székelnek. Legalább is a jogi megoldás mint ilyen
nem található meg s érvényessége nem bizonyítható másként, mint
deduktív módon egy adott jogszabályra történő hagyatkozással; a szabály
maga pedig nem található meg másként, mint egy elvre történő
hagyatkozással. Legalább is minden esetben ez az az eszmény, amit a
jogtudomány követ.
A jogász (tág értelemben vett) munkájának legkülönfélébb szintjein
megfigyelhetjük, hogy a tulajdonképpeni modem kor jogi doktrínájának
nagy művei a deduktív módszert művelték valójában. Ha
jogszabályok foglalatainak kialakításáról van szó, ez a rendszerek kora —
olyanoké, amelyek Grotius, Pufendorf, Domat neveihez fűződnek.
Grotius művét tekinthetjük az első nagy axiomatikus jogrendszeralkotási
Michjel Villey
kísérletnek: ebben minden szabály deduktive egy elven nyugszik,
visszavezetve az erkölcsiség valamely elsődleges racionális elvére, vagy
legalább is erre törekedve (a XVI. század “rendszerei”, melyek Connan,
Bodin vagy Althusius nevéhez fűződnek, inkább jogfogalmak vagy
jogesetek osztályozására tett kísérletek, melyek gyökerei egészen más
tudományos eszményből erednek). És ha bíróság előtti jogalkalmazásról
van szó, a modem doktrína arra szólít fel, hogy deduktive vezessük le
a döntést a jogszabályból — akár hatalmas doktrinális teljesítményekben
kodifikált vagy a jogalkotó többé-kevésbé önkényes akaratából
törvényszövegekben tételezett legyen is e szabály. Ilyen az a forma,
amelyet végső soron a jogi feldolgozások öltenek. Am ez nem is lehet
másként, mihelyt elfogadjuk, hogy a jog az emberi szellemtől parancsolt
szabályok összessége, vagy az, amit e szabályok tartalmából analitikus
módon kikövetkeztetnek.
3. A JOGLOGIKA FOGALMA
És most érkezünk el a joglogikától a modemek által kialakított képet illető
következtetésekhez. Úgy tűnik, hogy főként a jogban gyakorolt logikát
illető ilyen felfogás egybevág azzal, amit általában a logikáról a modem
korszak (s így egyszersmind a matematika diadalútja és az egzakt
tudományok kialakítására irányuló törekvés) kezdetén uralkodó
felfogásként megfogalmaztak.
Remélem, tévedés nélkül állíthatjuk, hogy a modem világban a logika
tudománya mindenekelőtt a deduktív okfejtés tudományának és
gyakorlatba ültetésének megalapozására irányul. Nem azt tanítja-e
változatlanul, hogy a legszigorúbban véve a logika olyan következtetések
tanulmányozása, amelyek az elérhető legnagyobb szigorúsággal teszik
lehetővé az egyik kijelentésről a másikra történő átmenetet? Minden egyéb
— például a fogalmak vagy ítéletek szerkezetének az elemzése — mintha
másodlagos jelentőségű, s az előbbinek alárendelt lenne. A modem kor
kezdetén — Arisztotelész analitikai könyvei és a középkori, különösen a
XIV. és XV. századi hanyatló skolasztika csökevényei nyomán — a logika
először még a s z i 11 o g i z m u s tanulmányozása volt. Igaz ugyan, hogy /
ezután Descartes jött, aki a formális logikát elhanyagolva számos ?
kortársához hasonlatosan (és, mint rögvest látni fogjuk, korántsem súlyos
következmények nélkül) hitelvesztetté nyilvánította a szillogisztikus
okfejtés tanulmányozását. Am az EUKLlDÉSZi mintájú matematika i
okfejtés, mellyel ezt helyettesítette a számok és formák, valamint az
egyetemes tudomány, sőt a metafizika területén is, számára végső soron a
régi formális logika egyfajta pótléka volt. Tehát változatlanul a deduktív
okfejtési minta maradt uralkodó.
Nos, milyen logika felel meg leginkább a jogászi mesterség
szükségleteinek? Az előbbi meghatározások fényében, amint ezt a
4
