Szálasi Ferenc és a hungarizmus

274 Pages·2013·1.597 MB·Hungarian

by  Paksa Rudolf

Szálasi Ferenc és a hungarizmus
Paksa Rudolf
Jaffa (2013)
Címke: Életrajz, Történelem
Életrajzttt Történelemttt
Demagóg, őrült, gazember? Népvezér, próféta, mártír? E két véglet
között ingadozott Szálasi Ferenc megítélése kortársai szemében. Az
utókor azonban közel sem ilyen megosztott személyét illetően, Szálasi
a 20. századi magyar történelem talán legelutasítottabb alakja.
Kötetünkben arra keressük a választ, miként vált azzá. Miért lépett
egyáltalán a politika színpadára otthagyva ezzel a biztos karriert kínáló
katonaságot? Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett
politikusként? Szálasi életútjának állomásairól számos egykori
dokumentum vall, ami lehetőséget ad, hogy több, olykor lényegesen
eltérő nézőpontokból vizsgálhassuk ugyanazt az eseményt.
Könyvünkben megkíséreljük a sok esetben részrehajló – vagy éppen
elfogult – kortársak írásai alapján áttekinteni Szálasi életútját: a
katonáét, az ideológusét, a politikusét – gyermekkorától egészen
haláláig. Végül pedig azt is bemutatjuk, miként viszonyul hozzá az
utókor. A kötetet életrajzi kronológia, válogatott bibliográfia, valamint
térképek teszik teljessé.
Paksa Rudolf
Szálasi Ferenc és a hungarizmus

Tartalom

Előszó
Katonaálmok
Szálasi NAPja és a hungarizmus
Eszméi rabja: Csillag 9323
Az elérkezett messiás
Egység, kétség, bizonyosság
Hadihungarizmus
Szembesítés
Kultusz, ellenkultusz és a történettudomány
Függelékek
Kronológia
Források és szakirodalom
Képek, térképek és ábrák
Előszó
Szálasi Ferenc a második világháború utolsó hónapjaiban a
kifejezetten számára létrehozott nemzetvezetői pozíciót betöltve állt
Magyarország élén. Egy évvel később háborús bűnösként kivégezték.
Kortársai nevezték népvezérnek, prófétának, mártírnak, de
demagógnak, őrültnek, gazembernek is. Az utókor közel sem ennyire
megosztott megítélésében. Napjainkban Szálasi a 20. századi magyar
történelem egyik leginkább elutasított politikusa. Kötetünkben arra
keressük a választ, hogy miként vált azzá. Miért lépett egyáltalán a
politikusi pályára, és hagyta ott a biztos karriert kínáló katonaságot?
Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett
politikusként? Kötetünkben Szálasi életútját tekintjük át: a katonáét, az
ideológusét, a politikusét, és az utóéletével is foglalkozunk.
Szálasi életútjának állomásairól – a kíváncsi utókor szerencséjére –
számos egykori dokumentum vall. Ezek sokfélesége lehetővé teszi,
hogy ne egyoldalú képet kapjunk, hanem különböző nézőpontokból
lássuk ugyanazt az eseményt, így megkísérelhetjük lehántani az
egykori dokumentumok szerzőinek elfogultságait. Kötetünk megírása
során Szálasi közéleti tevékenysége állt érdeklődésünk
középpontjában. Természetesen szükségszerűen beszélnünk kell
ennek során Szálasiról, a magánemberről is. Nem állt azonban
szándékunkban a magánéleti kérdések boncolgatása, és az ebből
fakadó pszichologizálást is igyekeztünk elkerülni. Így bármennyire is
tűnjék izgalmasnak, nem foglalkozunk sem a Szálasi állítólagos
zsidó szeretőjéről szóló pletykákkal, sem pedig azzal, hogy halálközeli
élményei miként hatottak személyiségére. Kitérünk viszont azokra az
álmaira, amelyeket saját maga is fontosnak és beszédesnek tartott.
Arra vagyunk ugyanis kíváncsiak, hogy Szálasi miként látta a világot,
hogyan gondolkodott, és mit tett politikai elképzelései megvalósítása
érdekében.
Szálasi gyermekkoráról, családjához való viszonyáról, valamint a
katonaságnál töltött éveiről a legrészletesebben kötetünk első fejezete
szól.
Az itt leírtak személyes vonatkozású iratokon, visszaemlékezéseken,
és a Szálasi által adott interjúkon alapulnak. Itt szólunk egyúttal első
világnézeti-politikai szárnypróbálgatásairól is: azon írásairól,
amelyeket még katonatisztként tett közzé. A kötet második
fejezetében Szálasi 1935 és 1938 közötti politikai tevékenységét
vizsgáljuk. Azt az időszakot tehát, amikor megjelent a politikai közélet
színpadán, és ismeretlen nyugállományú őrnagyból a szélsőjobboldali
pártélet egyik megkerülhetetlen vezető személyisége lett. Itt
ismertetjük politikai eszmerendszerét, a hungarizmust is. A harmadik
fejezetben azt vizsgáljuk, hogy miként élte meg az 1938 nyarától 1940
őszéig tartó szabadságvesztését, amelyet politikai nézetei
hangoztatása miatt róttak ki rá. Azt a két hosszú évet, amelyet
mindvégig magánzárkában töltött, távol nem csupán a külvilág híreitől
és eseményeitől, de egyúttal az emberektől is. Nem a fegyházban
kitanult szövőmunkával töltött szürke hétköznapok történetét kívántuk
itt felvázolni, hanem a börtönben vezetett naplója segítségével azt,
hogy mi járt a fejében, hogyan élte meg a kényszerű magányt. Ezután
két fejezetben mutatjuk be, hogy 1940 szeptemberi szabadulását
követően hogyan jutott el a miniszterelnöki kinevezésig. Ezek
megírása során Szálasi ránk maradt feljegyzéseit, pártja hivatalos
dokumentumait, a korabeli sajtót, valamint
visszaemlékezéseket egyaránt felhasználtunk. A „Hadihungarizmus”
című fejezetben Szálasi fél évig tartó országlását mutatjuk be. Nem az
1944. október 16-ától 1945 májusáig tartó időszak krónikáját akarjuk
közreadni, hanem azt igyekszünk megmutatni, hogy a háború utolsó
hónapjaiban az ország élére kerülve mit akart és végül mit tudott
megvalósítani programjából. Bár szokás azt gondolni, hogy egy
politikus esetében a legfontosabb az, hogy ténylegesen mit tett – és ez
igaz is, ha az ország története szempontjából vizsgálódunk e kötetben
azonban elsősorban egy személy bemutatására teszünk kísérletet.
Márpedig Szálasiról azok a tervei is sokat mondanak, amelyeket
idő hiányában vagy más okból nem tudott megvalósítani. A
„Szembesítés” címet viselő fejezetben arról számolunk be, hogy
Szálasi miként (nem) nézett szembe a második világháború után saját
történelmi szerepével. Kötetünk utolsó fejezetében pedig azt tekintjük
át, miként látja az utókor. Itt a Szálasit démoni gonosznak, őrültnek és
Hitler „utolsó csatlósának” tekintő elítélő álláspontokról ugyanúgy
szólunk, ahogyan azokról a kezdetben a hungarista emigrációban,
majd 1989 után Magyarországon is felerősödő vélekedésekről,
amelyek hősként, a „legnagyobb magyar filozófusként” tekintettek rá.
Emellett arról is szólunk, hogy a kommunista ideológia korlátai közül
egyre jobban kiszabaduló történettudomány miként látta Szálasi
személyét és politikai tevékenységét. Kötetünket az olvasót
segítő rendszerező függelékek teszik teljessé. Itt mindenekelőtt
összegyűjtöttük Szálasi többször betiltott és újjáalakított pártjainak
pontos nevét és működésük időhatárait, valamint Szálasi életútjának
legfontosabb eseményeit. Ezután azon egykori forrásokat és
szaktudományos írásokat soroltuk fel, amelyek segítségével jelen
életrajz készült, s amely műveket egyúttal az érdeklődő olvasó szíves
figyelmébe is ajánljuk. Kötetünket térképek és korabeli fotók teszik
teljessé.
A Szálasi-család
Katonaálmok
Szálasi Ferenc 1897. január 6-án született Kassán szegény
katonatisztviselői család második gyermekeként. Édesapja, idősebb
Szálasi Ferenc 31, édesanyja, Szakmáry Erzsébet 22 éves volt első
fiuk születésekor. Az ötgyermekes családban a legidősebb lányt
(Vilmát) négy fiú követte: Ferenc, Béla, Károly, Rudolf (akit
magyarosan Rezsőnek is neveztek). Az ifjabb Ferenc - akit a
családban Ferinek vagy Ferkónak hívtak – apai ágon örmény
és osztrák, anyai ágon szlovák vagy ruszin felmenőkkel is
büszkélkedhetett, ami az Osztrák-Magyar Monarchiában különösen a
katonák és tisztviselők körében – egyáltalán nem számított
ritkaságnak. A családi emlékezet szerint az apai ősök a 17. században
menekültek a román fejedelemségeken keresztül Erdélybe, és itt
telepedtek le a Kisküküllő vármegyei Ebesfalván, amit 1733 után
Erzsébetvárosnak neveztek (1920 és 1930 között aztán az Ibasfaláu,
illetve az Elisabetopole névalak használatos, 1930 óta
pedig Dumbráveni a település neve). Úgy tartották a családban, hogy
a Szálasi név perzsa eredetű, jelentése „pásztor”, „nyájőrző” Az apai
nagyapa, Szálasi Antal Kajetán 1829-ben született, fiatalon részt vett
az 1848-1849-es szabadságharcban, majd annak leverése után nyolc
évre besorozták az osztrák hadseregbe. Így került Ausztriába, majd
leszerelése után Bécsben telepedett le és helyezkedett el mint vasúti
tisztviselő. 1863-ban feleségül vette az osztrák Helmreich Juliannát.
Az anyai nagyszülők Szakmáry János kassai asztalos és a szlovák
vagy ruszin származású Krusnyák Anna. A különböző származású
felmenők miatt érdemes megemlíteni, hogy a Szálasi család
anyanyelve a magyar volt, második nyelvük pedig a német,
szlovákul (a korabeli szóhasználatban: tótul) vagy ruszin nyelven
viszont egyáltalán nem tudtak. Szálasi apja római katolikus, anyja
görög katolikus volt, az ifjú Szálasi Ferencet tehát a kor szokásai
szerint római katolikusnak keresztelték. A ’48-as szabadságharcban
részt vett apai nagyapját nem ismerhette, mert ő még az idősebb
Szálasi Ferenc – akin egy gyermekkori arcidegbénulás egész életére
nyomott hagyott – gyerekkorában elhunyt, így Szálasi apja katonai
árvaiskolában kezdte középfokú tanulmányait, végül pedig a pozsonyi
katonai főreáliskolában fejezte be, és katonasági számvevőtiszt
lett. Fiait maga is kivétel nélkül katonaiskolába adta.
Szálasi tízéves korában került el otthonról a kőszegi katonai
alreáliskolába. A családjához, és különösen édesanyjához szorosan
kötődő fiú egyáltalán nem akart katona lenni. Gyerekként egy Távol-
Keletről érkezett misszionárius és egy szomszédos cipész keltette fel
az érdeklődését. Szálasi mindig nagy szeretettel emlékezett meg
családtagjairól, akikkel mindvégig közeli, jó viszonyt ápolt. A család
minden szempontból hagyományosnak számított: a katona édesapa
testesítette meg a szigort, a rendet és fegyelmet, a mélyen vallásos
édesanya pedig a szeretetteljes törődést. Az apja azonban csak
egy alkalommal fenyítette meg a magát dacos és durcás gyereknek
tartó Szálasit, amikor egyszer fejbe dobta egy kővel az egyik öccsét.
Szálasi utóbb úgy tartotta, hogy testvéreivel – akik közül Béla állt
hozzá a legközelebb – éppen a szülőkhöz való erős kötődésük miatt
házasodtak csak nagyon későn. A családban a monarchia liberális
szellemiségének megfelelően nem volt zsidóellenesség. Kassai
gyermekorvosuk is izraelita volt.
A matematikát, a precizitást és a szimmetriát különösen kedvelő
gyermek kedvenc szórakozása a Marklin-féle építőjáték volt (ez a kor
„legója”), amiből hidakat, alagutakat és épületeket lehetett összerakni.
Ezzel még fiatal felnőttként is szívesen foglalatoskodott, amikor a
világháború idején karácsonykor haza tudott menni Kassára.
Olyannyira szerette ezt a játékot, hogy az első világháború
lövészárkából még fejlesztési ötleteit is megküldte a gyárnak, amiért
végül díjat is kapott. Ugyancsak szeretett sakkozni, sakkfeladványokat
és keresztrejtvényeket fejteni. A gyermek Szálasi nagyon szerette a
meséket, később pedig sokat olvasott. Felnőtt fejjel a legtöbbre
Madách Tragédiáját tartotta, kedvenc írója pedig Maeterlinck volt. A
Szálasinál egy emberöltőnyivel idősebb flamand származású belga író
nem véletlenül vált Szálasi kedvencévé. Az irodalmi Nobel-díjat 1911-
ben elnyerő Maeterlinck a szimbolista dráma mestere volt, müveiben a
megszemélyesített halál játszotta a főszerepet. Írásainak sajátossága
még a szereplők szecessziósán túláradó lelki élete. Maeterlinckben az
egyházi középiskola végzése során erős averzió alakult ki az egyházi
intézményekkel szemben, nem meglepő tehát, hogy a hagyományos